#belpolitika
„Nem akartam azt érezni, hogy ha hazajövök, szintet lépek, csak lefelé”
Dolgozott az államigazgatásban, majd több kanyar után szappanárusként próbálta ki először a bécsi életet Kovács Dóra Márta, aki most nyelvtanárként dolgozik Ausztriában. Friss vállalkozóként az egészségügyben dolgozókat tanította főként, amivel két éve meg is nyerte az Osztrák Kereskedelmi Kamara versenyét. Fontolgatta, hogy hazajön, de arculcsapásként élte meg, amennyit kínáltak a munkájáért. A vele készült interjú a magyarok Ausztriában cikksorozatunk része.
Windisch Judit
Lyukas, mint a szita a magyar külügy biztonsági rendszere – erről is szól a Bolsonaro-botrány
Előszeretettel és egyre gyakrabban használja bűncselekményekkel vádolt vagy már el is ítélt külföldi politikusok megsegítésére a magyar diplomáciát az Orbán-kormány.
A jogállam szétverését próbálják elfedni Varga Judit és Magyar Péter családi titkaival
Az elterelő hadművelet működik, a Varga–Magyar exházaspár magánéletének kitárgyalása közben a kormány legfelső köreit ért vádakról alig esik szó. Pedig az Európai Unió által megfogalmazott, az ügyészséget érintő jogállamisági kritikák beigazolódni látszanak. A szakminiszter közben tágítja jogkörét. Mudra Márton István cikke.
hvg360
Így kerültek az elhárítás látókörébe az orosz propagandahálózat magyarországi leágazásai
Magyarországon a szuverenitás védelme kimerül az ellenzék és a független sajtó vizsgálatában, egzecíroztatásában. Pedig a saját portájuk előtt is lenne mit söprögetniük a Rogán Antal befolyása alatt álló magyarországi titkosszolgálatoknak – derül ki egy nemzetközi elemzésből.
Dezső András
Így kerültek a kémelhárítás látókörébe az orosz propagandahálózat magyarországi leágazásai
Magyarországon a szuverenitás védelme kimerül az ellenzék és a független sajtó vizsgálatában, egzecíroztatásában. Pedig a saját portájuk előtt is lenne mit söprögetniük a Rogán Antal befolyása alatt álló magyarországi titkosszolgálatoknak – derül ki egy nemzetközi elemzésből.
Dezső András
Geszti Péter: „Ez az ország nem tud másmilyen lenni, csak ilyen”
Nem érdemes arra várni, hogy a történelem igazságot szolgáltat a csalódásokért – mondja Geszti Péter, aki a pozitív gondolkodásra inspiráló előadásaival járja a boldogság-boldogtalansági ranglistán elfoglalt helyezését tovább rontó Magyarországot.
Osváth Zsolt: „Az emberek rájöttek, hogy amiről beszélek, nem kamu”
Nem úgy állok ki a gyerekvédelemért, az alkoholizmus vagy a családon belüli erőszak ellen, hogy egy budai nagypolgári lakásban olvastam róla könyvben, mondta a HVG Portré rovatának adott interjúban Osváth Zsolt influenszer, vállalkozó. A Hősök terén február közepén megrendezett influenszertüntetés után sok támadást kapott, bele sem mer gondolni abba, mi lett volna, ha pártot alapítanak.
Megtudtuk, kit talált meg Magyarországon a kémelhárítás az orosz befolyásolási hálózat felderítésekor
Két francia és egy Budapestről szerkesztett weboldal került európai titkosszolgálatok látókörébe. A szálak a Mi Hazánkhoz vezetnek, de a Visegrád Post nevű oldalt üzemeltető cégnek miniszterként Kásler Miklós is juttatott némi pénzt a saját keretéből. A befolyásolási hálózat felderítésében közreműködő forrásokból lapunk úgy tudja, a közvetve a Kremlből irányított hálózattal Moszkvának hosszabb távú céljai lehettek.
Dezső András
Brüsszelben nem olyan harciasak a fideszesek, mint ahogy azt a kormánypropaganda alapján várni lehetne
Kormánypárti és ellenzéki magyar képviselők gyakran együtt szavaznak az EP-ben – derül ki a testület magyar tagjai ötéves munkájának elemzéséből. Ahogy az is, hogy a Fidesz egyik legkevésbé aktív képviselője lesz a párt listavezetője.
Nagy Iván László: A Magyar Péter-sztori legfontosabb kérdései nem Magyar Péterről szólnak
2024 eddigi legnagyobb eseményei – Novák Katalin bukása, az influenszertüntetés és a március 15-i események – arról árulkodnak, hogy a társadalom még a NER 14. évében is tud erőt demonstrálni. Magyar Péter személye és csörtéje Varga Judittal ennek csak egy lenyomata, de felveti azokat a témákat, amikről most kell beszélnünk. Vélemény.
A svájci szélsőjobb egyik hírhedt alakja szervezkedik itthon „Orbán védelmére”
Szélsőjobbos nézeteket valló német ajkú nyugdíjasok menedékhelye lett a Balaton. Politikai üldözöttnek érzik magukat, nézeteik szerint Magyarország az ígéretek földje. Vezetőjük és kalauzuk egy hírhedt svájci férfi.
Martini Noémi
A Magyar-felvétel három bűncselekmény gyanúját is felveti, feltétlenül nyomozni kell – Tran Dániel ügyvéd a hvg360-nak
Tran Dániel, a Tran és Nemes Ügyvédi Társulás társtulajdonosa szerint olyan fajsúlyú dolgokról beszél a volt igazságügy-miniszter, hogy közérdek, társadalmi érdek a nyomozás folytatása, például tanúk kihallgatása. Felmerül a fordított koncepciós per veszélye is.
Magyar kitálal, de van-e a Völner–Schadl-ügyben annyi, amivel megbuktatható a kormány?
Lehet muníció, de a szándék hiányzott eddig ahhoz, hogy Rogán Antal felelősségre vonása is felmerüljön a Völner–Schadl-ügyben. Magyar Péter a társadalmi nyomás erejében bízik, miután nyilvánosságra hozta egy hangfelvételen rögzített családi beszélgetés részletét, amelyet volt feleségével, akkori igazságügyi miniszterrel folytatott tavaly januárban.
162 milliós kártérítés jár a West Balkánban meghalt lányok családjának
Összesen 110 millió forint kártérítést, ennek mostanra több mint 52 millió forintot kitevő kamatát és további 1,5 millió forint költségtérítést kell megfizetnie a West Balkán-ügy három elítéltjének, derül ki a hvg360 birtokába került elsőfokú ítéletből. A 13 évvel ezelőtti tragédiában három fiatal lányt halálra préselt a tömeg, közülük kettőnek a családja perelte be a börtönből már rég kiszabadult felelősöket. Az egyik áldozat szülője lapunknak azt mondta, a majdnem egy évtizedig tartó polgári per soha nem a pénzről szólt, és szerinte úgysem tudják majd behajtani a kártérítést. Az ítélet mindenesetre már jogerős, mert senki nem fellebbezett.
Kettő egy ellen – mennyi esélye van Szentkirályinak és Vitézynek Karácsonnyal szemben?
Szokatlanul hosszú kivárás után a Fidesz is megnevezte főpolgármester-jelöltjét, Szentkirályi Alexandrát. Nem sokkal később Vitézy Dávid is bejelentkezett. Párhuzamos portrénk.
HVG
Kovács Gergő: Nem könnyű az ellenzéki pártoknak, nem tudom, mit kellene csinálniuk, hogy picit is érdekesek legyenek
Félezer jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amely a professzionális politizálás mellett is meg akarja őrizni „amatörizmusát”. Kovács Gergő pártelnököt kérdeztük.