#belső vizsgálat

hvg.hu Kult

Havas: Hadjárat indult ellenem

Szerinte érdekeket sértett, amiért könyvet írt Vona Gáborról. De a könyvet viszik, mondta, konkrét tervei pedig egyelőre nincsenek.

hvg.hu Itthon

Belső vizsgálat indult a Bőnyön lelőtt rendőr ügyében

A Magyar Idők szerint azt szeretnék tisztázni a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI), hibázott-e valaki, amikor Bőnybe csak a nyomozókat küldte, és nem kérte a Terrorelhárítási Központ támogatását, pedig tudhatták, hogy fegyverek lehetnek a rendőrökre tüzet nyitó férfinál.

hvg.hu Gazdaság

Lázárék belső vizsgálatot indítanak a fideszes Voldemort ügyében

A Miniszterelnökség belső vizsgálaton igyekszik tisztázni a borsodi fideszes Mengyi Rolandot érintő korrupciós vádakat, egyelőre arra keresve a választ, hogy az érintett cégek milyen formában indulhattak el pályázatokon a 2007-2013-as, illetve a 2014-2020-as uniós ciklusban. Mengyi állítólag tízmillió forint "alkotmányos költséget" kért a nyertes pályázatok fejében. Csepreghy Nándor érintettségéről is beszélnek.

hvg.hu Itthon

Beleköptek a menekültek pogácsájába, egy diák elment a gimnáziumból

Véget ért a belső vizsgálat a budapesti Kürt Alapítványi Gimnáziumban azoknak a diákoknak az ügyében, akik beleköptek, folyadékot öntöttek, pénzérméket tettek abba a pogácsatésztába, amit az iskola jótékony célból menekült embereknek sütött. Az intézmény pedagógiai vezetője az Indexnek nem árult el részleteket, csak annyit mondott, hogy az érintett diákok között van olyan, aki nem folytatja tanulmányait az intézményben.

MTI Itthon

Kiszivárgott Hende Csaba belső levele - nem találták meg a felelőst

MSZP-s írásbeli kérdésre válaszolva a honvédelmi miniszter közölte: lefolytatták tárcájánál a belső vizsgálatot, de nem lehet megállapítani, ki küldte ki Kocsis Máténak írt, nem nyilvános levelét a sajtónak. A levél témája az a gyanús helikopterbeszerzé volt, amelyről a HVG is cikkezett.

hvg.hu Itthon

Sikertelen életmentés Budapesten: belső vizsgálat indult a mentőknél

Egyelőre annyi biztos, hogy az Országos Mentőszolgálat főigazgatója belső vizsgálatot rendelt el egy szerdán történt, fővárosi mentőeset ellátása kapcsán. A HavariaPress szerint egy 38 éves budapesti, asztmás rohamot kapott nő sikertelen újraélesztése miatt indult vizsgálat, ezt az információt a hvg.hu-nak sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták a mentőszolgálatnál.

1 2
Ilyen dalokkal tüzelték a focirajongókat – íme, a korábbi himnuszok

Ilyen dalokkal tüzelték a focirajongókat – íme, a korábbi himnuszok

Rengeteget lehetett keresni a vakcinákon, de volt, aki lemondott a haszonról

Rengeteget lehetett keresni a vakcinákon, de volt, aki lemondott a haszonról

Iskola előtti zebrán sodort el egy teherautó egy anyát és gyermekeit

Iskola előtti zebrán sodort el egy teherautó egy anyát és gyermekeit

Elkezdték kidolgozni a kvantuminternet alapjait a BME-n

Elkezdték kidolgozni a kvantuminternet alapjait a BME-n

Fejenként egymillió dollárt sorsolnak ki az oltottak között egy amerikai államban

Fejenként egymillió dollárt sorsolnak ki az oltottak között egy amerikai államban

Alice Cooper elárverezi a születésnapi ajándékát: egy Warhol-képet

Alice Cooper elárverezi a születésnapi ajándékát: egy Warhol-képet

Képeken a baleset, ami az M6-os autópálya alagútjánál történt

Képeken a baleset, ami az M6-os autópálya alagútjánál történt

Meglepő hatásra bukkantak a Pfizer oltásánál, így még nagyobb lesz az immunitás

Meglepő hatásra bukkantak a Pfizer oltásánál, így még nagyobb lesz az immunitás

A címlapról ajánljuk