Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Beszélni senki nem akar az ügyről, senki nem tudja, vagy nem akarja megmondani, hogy pontosan kitől vették a titokzatos informatikai rendszert.
Korábban mi is írtunk arról, hogy gondok akadtak az MVM éves beszámolójával, olyannyira, hogy az auditálást végző cég nem volt hajlandó elfogadni a dokumentumot. Úgy tudni, hogy a beszámoló egyetlen pontját kifogásolta a könyvvizsgálást végző KPMG: egy olyan szerződést, amit a vállalat svájci leányvállalatával, a zürichi MVM International AG-vel kötött egy informatikai rendszer kialakítására. A „központi termelésmegjelenítő és felügyeleti (ktm) rendszert” még tavaly vásárolták csaknem ötmilliárd forintért, ami csillagászati összegnek számít egy informatikai rendszer esetében. A cég dolgozói közül sokan már akkor azt mondták, hogy az MVM-nek tulajdonképpen semmi szüksége nincs a ktm-re.
Az MVM International AG egy külsős cégtől vette meg a rendszert, de hogy kitől, azt nem tudni. Valószínűleg ez nem tetszett az auditálást végző KPMG-nek sem, így az MVM az utolsó percben új könyvvizsgáló céggel kötött szerződést, amely rekordgyorsasággal fogadta el az éves beszámolót, benne a titokzatos ügylettel.
Az Index most megpróbált utánajárni, hogy pontosan kitől vásárolt a vállalat, de nem járt sikerrel: a portál szerint valahogy senki nem akart emlékezni arra, hogy pontosan milyen cégtől érkezett az informatikai rendszer, és nem árulták el azt sem, hogy tulajdonképpen mi szükség volt a beszerzésre. Annyit azonban sikerült megtudniuk, hogy az MVM-nél belső vizsgálat indult az ügy miatt.
Akik azonban név nélkül nyilatkoztak, szinte egytől egyig úgy látják, hogy a vásárlás szinte biztosan felső nyomásra történt – mégsem tudott róla sem Orbán Viktor, sem pedig a tulajdonosi jogokat gyakorló Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Márpedig az ügyet több szinten is jóváhagyták, így benne volt a beszerzésben a svájci leányvállalat, a cég anyavállalata, vagyis a budapesti MVM Zrt., a beszerzést felügyelő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.