G7: Több pénzt zsebelt be külföldről a kormánymédia, mint a független kiadók
Kevesebb külföldi bevételen osztozik 13 független kiadó, mint a három kormányzati médiacég.
Kevesebb külföldi bevételen osztozik 13 független kiadó, mint a három kormányzati médiacég.
A tárcavezető 47 millió forintot vett fel a nyereség terhére.
A feleségével közös cégből a 14 milliós profit ellenére Németh Balázs nem vett fel osztalékot.
Közzétették az átláthatósági jelentést.
Rekordot döntött a McDonald’s magyarországi árbevétele, jelentősen nőtt Scheer Sándorék nyeresége is.
Jó évet zárt Rúzsa Magdi, 29 millióval keresett többet, mint 2023-ban.
A YouTube Shorts videók esetében a tartalomgyártók a jövőben könnyebben össze tudják majd hasonlítani, hogy más platformokhoz – például az Instagramhoz vagy a TikTokhoz – képest miként teljesít a videójuk.
A Ne Zha 2 című filmet egy hét múlva mutatják be Amerikában, a kínai mozikat már letarolta.
Egy év alatt 22 százalékkal növelte bevételeit a Huawei, a kínai okostelefon-piacon pedig már az Apple-t is megelőzve a második legnagyobb gyártó.
Tovább gyarapította vagyonát a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar – derült ki a szervezet 2023-as évre vonatkozó gazdasági beszámolójából. Az adózott eredmény (nyereség) ugyan csaknem 340 millió forinttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, de még így is meghaladta az 1,07 milliárd forintot. Bankbetétben 6,8 milliárd forintot tartanak.
Van olyan adózási forma, amelyiket kifejezetten másodállásnál érdemes alkalmazni?Milyen speciális szabályok vonatkoznak a diákmunkára? Minden, amit a mellékállások adózásáról tudni lehet.
3 355 558 888 forint kiadással 2 127 668 897 forint bevétel állt szemben.
A fiatal zenész szinte egyeduralkodó a magyar zenei színtéren, a tíz legjátszottabb dalból nyolc az övé.
A 168 éves divatház eredménye az előző negyedévihez képest is további 20 százalékot esett.
A felcsúti utánpótlás-alapítványhoz pedig 5,8 milliárd forint támogatás érkezett a központi költségvetésből, vagyis az adófizetők pénzéből.
A vártnál jobban nőtt a vállalat profitja és bevétele.
A vállalat idén sem számít sokkal jobb eredményre.
Idén már végrehajtás is indult a korábbi Norbi Update Lowcarb Zrt. ellen, mert nem fizettek be egy 40 millió forintos GVH-bírságot.
Egy 2018 szeptemberi hét legtöbb bevételt hozó kereséseibe enged bepillantást az a lista, mely a Google ellen zajló trösztellenes per részeként látott napvilágot: taroltak az Apple-termékekre irányuló keresések, de több érdekesség is kiderült.
Persze az előfizetők száma így sem fog a végtelenségig növekedni.