Turbófokozatban terjeszkedik a magyar McDonald's: tavaly öt éttermet nyitott, most Győrben jön egy újabb
A magyarországi McDonald’s-üzletek száma ezzel már a 120-at közelíti.
Rekordot döntött a McDonald's magyarországi árbevétele, jelentősen nőtt Scheer Sándorék nyeresége is.
Tovább nőtt a hazai McDonald's éttermek forgalma, a franchise magyarországi egységeit üzemeltető Progress Kft. árbevétele 2024-ben 104,9 milliárd forint volt – ez a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) oldalán közzétett beszámolóból derül ki. Ezzel 15 százalékkal nőtt a gyorséttermi lánc forgalma,, hiszen 2023-ban még csak 91 milliárd forint volt az éves bevétel.
Az étteremlánc 2019-ben került Scheer Sándorhoz. Az első teljes évében, 2020-ban még csak 37,4 milliárd forint volt az árbevétel, amely így 5 év alatt a 2,8-szorosára nőtt.

A Progress adózott eredménye tavaly 8,8 milliárd forintra nőtt, 42 százalékkal haladta meg a 2023-as 6,2 milliárdot. De bőven felülmúlta a Scheer-korszak eddigi legerősebb évét is, 2021-ben 6,8 milliárd forint volt a nyereség.
Tavaly 5 újabb Meki nyitott meg Magyarországon, ezzel az év végén már 115 volt a franchise-hoz tartozó hazai éttermek száma. A következő Győrött nyílhat, erről itt írtunk korábban:
A magyarországi McDonald’s-üzletek száma ezzel már a 120-at közelíti.
Az intézmény átvilágítása során számos szabálytalanságot talált a minisztérium.
Szerinte Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel.