M. Richárd elismerte: gyorsított a Dózsa György úti karambol előtt
A baleset utáni tanúkénti kihallgatásán még azt mondta, hogy lassított az ütközés előtt, de friss vallomása szerint azóta átgondolta a történteket.
A baleset utáni tanúkénti kihallgatásán még azt mondta, hogy lassított az ütközés előtt, de friss vallomása szerint azóta átgondolta a történteket.
MTI
Ajszultan Nazarbajevet bíróság elé állították Londonban az eset miatt.
MTI
Fodor Ibolya cégével társasházak takarítását végezte, de a bevételnek csak egy része után fizetett adót.
hvg.hu
Beismerte bűnösségét.
hvg.hu
Gyógyszermérgezést szenvedett beteghez hívtak mentőt, de ő rátámadt a mentősökre, amikor nem engedték, hogy kiugorjon előlük az ablakon.
hvg.hu
90 nap elzárásból így lesz másfél év börtön.
hvg.hu
A halsütödében dolgozó honfitásunk egy 20 cm-es séfkéssel a kezében sétált az utcán, és hiába védekezett azzal, hogy csak egy szülinapi torta felvágásához használta.
hvg.hu
A védőbeszéd és az elsőfokú ítélet ősszel várható a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
MTI
Az ottani riválisával szemben győzött az Easyling az Egyesült Államok szövetségi bíróságán.
MTI
A bíróság elrendelt az előzetes letartóztatását.
MTI
A férfit egy feldühödött apa üldözte.
hvg.hu
Három és fél év fegyházbüntetést kapott a férfi, aki késsel fenyegetőzve pakolta ki egy józsefvárosi dohánybolt kasszáját.
hvg.hu
A volt francia elnök hiába fellebbezett, jóváhagyták a párizsi büntetőbíróság döntését.
hvg.hu
Feltételesen bocsátják szabadságra Ifj. H. D-t.
MTI
Kassai azt mondta, örül, hogy a bíróság neki adott igazat. Szerinte egy új, hiteles, erős zöld pártra van szükség.
Tóth Richárd
A Fővárosi Törvényszék szerint ez most már elegendő.
hvg.hu
Elvennék Magyarországtól az évekig húzódó pereket.
hvg.hu
Libanonba látogatott az igazságügyi miniszter. Megérte.
MTI
Az EU-népszavazási kampányban tett kijelentései miatt kezdeményeztek ellene jogi eljárást korábban.
MTI
MTI
hvg.hu