Letartóztatásban marad Hasszán F.

A férfi a vádirat szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet tagjaként több embert megölt 2015 májusában Homszban.

  • MTI MTI
Letartóztatásban marad Hasszán F.

A Fővárosi Törvényszék figyelemmel a szökés-elrejtőzés veszélyére, határozott Hasszán F. letartóztatásának fenntartásáról – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség szeptember 3-án emelt vádat a 27 éves szír állampolgár ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt. A nyomozó ügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a bíróság tartsa fenn a vádlott letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig. A bíróság most az indítvánnyal megegyező határozatot hozott.

Szeptember 3-án Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta, hogy a márciusban kitoloncolás közben Magyarországon elfogott Hasszán F. az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka volt. Feladatai közé többek között a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése és fenntartása, a szervezet uralta területek lakosságának kivégzésekkel, kínzásokkal való megfélemlítése és a szervezethez nem csatlakozó emberek megbüntetése, megsemmisítése volt.

2015 májusában a szíriai Homsz tartomány egyik városát, al-Soknit kellett elfoglalnia. A városban legkevesebb 25 embert, köztük nőket és gyermekeket öltek meg. Hasszán F. legalább két ember kivégzésében személyesen is részt vett, egy embert pedig pisztollyal lőtt le – írta a főügyész.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.