#BrandLab

Ebben az iskolában a hetes mellett töltésfelelős is van

A tankönyvek mellett egyénileg vagy csapatmunkában szerkesztett digitális jegyzetek, magolás helyett virtuális felfedezőút, frusztráció helyett pedig befogadó, a hátrányokat az okoseszközök segítségével ledolgozó oktatás. Ezek a galgamácsai digitalizációs kísérlet legfontosabb eredményei.


Így tud egy autó az üzletember legjobb társa lenni a hétköznapokban

Sokan tudják, hogy nem a külső számít, mégis gyakran előfordul, hogy bizony nagyon is a megjelenés alapján ítélnek meg valakit, mondjuk az első találkozás alkalmával. Az üzleti életben például komoly tételek dőlhetnek el azon, hogy a felek milyen járművel érkeznek a tárgyalásra. A cégeknek fontos a méretgazdaságosság, és hogy megjelenésük kifinomult és vonzó legyen, ugyanakkor szerény. Íme, a megoldás.


"Maradok a dízelnél" - önök mondták

A HVG és a Das WeltAuto elkészítette közös kutatását a hazai használt autóvásárlási szokásokkal kapcsolatosan, amelynek alapvető célja az volt, hogy kiderítsék, miben változott a vevők hozzáállása az autókeresés során a dízel járművekkel kapcsolatosan felmerült kifogások után. A felmérés rámutatott: az emberek mindössze tíz százaléka mondta azt, hogy ezután nem venne gázolajjal hajtott négykerekűt használtan.


Fiatalok döntöttek: menő a minimalizmus

Az Y generációba tartozók kifogástalan funkcionalitást, könnyű használhatóságot és kiváló formatervet várnak el a termékektől, legyen szó akár mobiltelefonról, lakberendezésről, ruházati termékekről vagy egyéb digitális eszközökről.




Így tudhat meg mindent üzleti partneréről

Csalás, bedőlő cégek, csődeljárás – van miért aggódni, ha beszállítót keres, üzletet köt, vagy hitelt ad. Szerencsére nem kell magánnyomozónak lennie ahhoz, hogy felkészült legyen az üzleti kapcsolataiban bizonytalan piaci környezetében sem.


Ezekre a zenékre húszon túl is tombolni fognak

Szereti a könnyűzenét, bírja a koncerteket, de már nem állna be a színpad elé pogózni, kerülné a tömeget, ráadásul a jó zenéhez valami klassz helyen jót enne, meg jót inna? A nemzetközi zeneipar ezekhez az igényekhez is igazította kínálatát.