Újabb részleteket árult el a brutális belvárosi verekedésről a belügyminiszter
Pintér Sándor szerint 17 rendőr intézkedett a Vittulánál, és tíz percen belül a helyszínen voltak.
Pintér Sándor szerint 17 rendőr intézkedett a Vittulánál, és tíz percen belül a helyszínen voltak.
A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, a rendőrség négy embert hallgatott ki gyanúsítottként.
A páros pénteken több embert bántalmazott Budapesten, egy Kertész utcai szórakozóhely előtt.
Hét embert állítottak elő az ellenőrzés során, és több esetben indult eljárás a taxisok ellen is.
Ismét komplex ellenőrzés-sorozatot tartott a rendőrség a bulinegyedben. Négy embert állítottak elő, taxisok ellen tettek feljelentést.
A taxisokat is ellenőrizték, közöttük is találtak szabálytalankodókat.
A Dob és a Csengery utca sarkán álló bérpalotát teljesen a bulituristáknak szentelik. Európa egyik legnagyobb hostellánca lép be ezzel a magyar piacra.
54 sofőrt ellenőriztek, 27 ellen indítottak eljárást.
Amíg a rendőrök a férfi lakásán kutakodtak, érkezett egy vásárló, aki viszont nem őt, hanem testvérét kereste, mert – mint kiderült – ő is drogdíler.
Járdafelirat figyelmeztet angolul arra, hogy itt minden drog hamis.
Elfáradt a vendéglátózásban, bezárja kultikus sörözőjét Wichmann Tamás. Megkérdeztük a törzsvendégeket, milyen emlékek kötik őket a helyhez.
Egy olvasója küldött képet a 444.hu-nak a graffitiről, amely mellett ott díszeleg a Banksy felirat.
A férfi egyerzsébetvárosi szórakozóhely előtt bántalmazott egy másikat, a rendőrség vádemelést javasol az ügyben.
A Wichmann Sörözőben nagyjából még egy hónapig lehet sörözni.
A városrész közlekedési szempontból jelenleg sem az autósok, sem a bringások, sem a gyalogosok számára nem megfelelő.
Szombat hajnalban egy Akácfa utcai szórakozóhelyen razziáztak a rendőrök. Füles alapján mentek.
A filmben az előzetes szerint sok lesz a hiányosan öltözött nő, sok alkohol fog folyni, és még Kalasnyikovval is lövöldöznek.