Újabb sztrájkra készülnek a pécsi buszosok
A városban még nem sikerült megállapodni a béremelésről, ha ez így marad, akkor február végén megint munkabeszüntetés jön.
A városban még nem sikerült megállapodni a béremelésről, ha ez így marad, akkor február végén megint munkabeszüntetés jön.
Sok ország próbálta már megreformálni a közlekedést, sok ötlet nem jutott el a megvalósításig. Egy kínai projekt olyannyira rosszul sült el, hogy többeket börtönbe zártak miatta.
A dízelmotorral szerelt és hibridhajtású Volvók karrierje nem tartott sokáig a budapesti utakon.
A Momentum helyi jelöltje így igyekezett bemutatni, mennyire rosszul szervezett a buszközlekedés.
A közlekedési cégek most is hangsúlyozzák: aki tudja, váltsa meg előre a menetjegyét.
A járművek tetején légszűrő berendezések vannak. Egy járat 100 nap alatt 65 gramm szennyező anyagot von ki a levegőből.
A vonat környezetbarátabb a repülőnél, de időben, pénzben és utazásszervezésben lenne még mit behoznia.
Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek – most már angolul is elérhető – online kalkulátorával egyszerűen kiszámolható a különféle közlekedési módozatok szénkibocsátása egy adott útvonalon.
Összesen 48 járművet néztek át az ellenőrök a tömegeket vonzó turisztikai nevezetességek közelében.
A fejlesztés elkezdődött, Fónagy János szerint a legnagyobb kihívás az egyéni és a közösségi közlekedés közti harc megvívása.
Az áldozatok családjai mögötti/helyett beszélő érdekcsoportot szidta, de teljesen zavarosan az aktuális kormányellenség Soros Györgyig is eljutott a veronai balesetben érintett buszos cég vezetője a Tv2 reggeli műsorában. Már újabb lejárató riport sem kell, az is újabb szakmai mélypont, ahogyan a Vajna-tv riportere egyszerűen nem tudta kezelni a helyzetet, amikor az élveboncolásnak tűnő interjú alanya élő adásban borult ki.
Az önkormányzat nem is akarja használni a két éve elkészült létesítményt, inkább építene egy még újabbat.
Ma reggeltől több dél-budai járatot hiába keresnek az utasok. Az átszervezést ezúttal nem harangozták be látványosan, de a BKK ígéri, nem marad el az utasok felvilágosítása.
Intermodálissá tennék a következő években a megyeközpontok közlekedési csomópontjait – idézte a Magyar Idők Becsey Zsoltot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkárát.
Lángra kapott egy busz a Zala megyei Magyarszerdahelyen, elzárva teljesen az utat. Tűzoltók oldották meg a helyzetet, senki nem sérült meg.
Hat év után pénteken pont kerülhet a helyközi járatokon dolgozó buszvezetők zsebét érzékenyen érintő kérdésre: munkaidőnek számít-e, amikor a menetrend miatt a végállomáson kell várakozniuk. A Volánbusz szerint ilyenkor ők nem dolgoznak, a sofőrök viszont kiakadtak és pereltek, amiért például egy reggel 5-től este 22 óráig tartó munkanap után abban a tudatban érnek haza, hogy aznap is „csak” 8 órát dolgoztak. Ezalapján mindenféle munkakörnél lehetne csak a ténylegesen ledolgozott órákat fizetni?
Két nap alatt két buszos hír a fővárosból: a 22-es busz a sofőr hibája miatt szabadulhatott el kerítést döntögetve, a BKV alvállalkozójának járata viszont zárlat miatt gyulladhatott ki. Mindenesetre tanulság már van: ezentúl kiírják, hogy a kéziféket be kell húzni, ha a sofőr kiszáll a fülkéből áramtalanítani.
Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere a helyi képviselő-testület csütörtök esti ülésén arra kérte a testület tagjainak többségét adó Fidesz-KDNP-frakciót, hogy a nyolc nap múlva esedékes összejövetelen ismét tárgyalják meg a frakció javaslatát a helyi buszközlekedés újraindításáról.