Magyar Péter azt mondja, van receptje a lakhatási válság ellen. A feladat nem kicsi: lakhatási szakértőt, az építéstörténet szakértőjét és a témával foglalkozó szociológust is kérdeztünk az emberemlékezet óta tartó lakhatási válság okairól és a fordulat lehetőségéről.
Pár tized százalékkal, de mégis csökkent havi alapon a lakbér. A fővárosban átlagosan 260 ezer forintot kellett fizetni egy kiadó lakásért, de 200 ezer alatti kerületek is vannak. A vidéki városok közül Debrecenben volt a legdrágább a lakásbérlés májusban.
A MÁV több olyan bérlakást is kiürített a budapesti Keled úton, amely a hivatalos szakértői vélemény szerint lakhatásra alkalmatlanná vált. A HVG információi szerint költöznie kellett egy háromgyerekes családnak is, de miután nem kaptak semmilyen kompenzációt – pénzt vagy lakhatási alternatívát –, így lényegében az utcára kerültek. A vasúttársaságnál azt közölték, hogy mindenben a törvények szerint jártak el, az érintett lakóknak pedig akkor is ajánlottak valamilyen segítséget, ha jogcím nélkül tartózkodtak az ingatlanban. Ennél valamivel többet ígért a MÁV, amikor a tervezett Mini-Dubaj projekt érdekében kellett kiüríteni rákosrendezői ingatlanokat. A tapasztalatok alapján három gyerekkel még albérletet is nehéz találni Magyarországon.
A rákosrendezői projektre készülve lakhatási pilotprogramokat indít Budapest vezetése. Úgy tűnik, sikerül megállapodnia a fővárosnak és a kormánynak a színházak támogatásáról, de Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója panelkorszerűsítési programról is beszélt egy szerdai háttérbeszélgetésen.
Bécs nagyon tudatos városfejlesztést folytat, sok új lakás épül. A bérlakásrendszer erős, kiterjedt és társadalmilag nem stigmatizált, emellett a piaci ingatlanbefektetők is rendkívül aktívak.
Egyszerre csapott le a fiatalokra az Orbán-kormány elfuserált gazdaságpolitikája és a recesszió, így egyre kilátástalanabb az otthonteremtés az új generáció számára. Az érintettek voksára sorra jelentkeznek be a politikai erők.
A legújabb demográfiai adatok is alátámasztják: nem várható, hogy a kormány akár a csok plusszal is eléri népesedéspolitikai céljait. A hitelkonstrukció a rászorulók támogatására is alkalmatlan, viszont a kabinet sokat spórol vele.
Most indul az eddig önkormányzati tulajdonban lévő lakások eladása, amiről a kormány már két éve törvényt hozott. A bennük lakó bérlők kedvező áron juthatnak hozzá a felkapott helyen lévő ingatlanokhoz.
Vagy drágán, vagy rossz állapotban, vagy teljesíthetetlen feltételekkel találtak csak bérlakást Angliában, ezért aztán hét hónap után inkább Ungvárra költöztek.
A szolgáltató szerint ha az önkormányzatok időben jeleztek, akkor átállították az adott lakásokat a lakossági tarifára. A gond csak az, hogy az önkormányzatok állítják: időben szóltak, a lakások mégis piaci áron kapják a gázt.
Havi közel 90 ezer forintos albérlet-támogatást javasol majdnem minden 35 év alatti spanyol fiatalnak a spanyol kormány. A törvénytervezet értelmében annak járna támogatás, akinek havi jövedelme nem éri el a 700 ezer forintnak megfelelő eurót.
A főváros legértékesebb részein található bérlakások áron aluli értékesítését lehetővé tevő fideszes törvényt korábban Áder János köztársasági elnök sem írta alá. Az Alkotmánybíróság szerint a jogszabály öt ponton is ellentétes az Alaptörvénnyel, át kell írni.