A Samsung csinált egy bőrre ragasztható kijelzőt, ami mutatja a pulzust
A Samsung elmondása szerint a különleges panel minden irányba nyújtható, de a mögé rakott elektronikának így sem lesz baja.
A Samsung elmondása szerint a különleges panel minden irányba nyújtható, de a mögé rakott elektronikának így sem lesz baja.
A fejlesztés összesen 288 bőrbetegséget képes felismerni. Ehhez milliónyi bőrelváltozásról készült fotót mutattak meg neki.
Volt, aki emléket hagyott maga után. Volt, akit a tudomány szépsége vezérelt. A 19. századig nem jelentett semmi rosszat az antropodermikus bibliopégia.
Egy héten keresztül lehetne viselni a pillekönnyű, elektronikus bőrt, amit egy vizes spray segítségével lehet majd mellkasra rögzíteni.
A brit kormány szerint a gyerekeknek az iskolába érve, étkezések előtt és után is meg kell mosniuk a kezüket, mert csak így csökkenthető a fertőzésveszély. A szülők úgy vélik: a kérés túlzás.
Legyen szó tejtermékekről, húskészítményekről, vagy akár ruhadarabokról, egyre több cég kínál növényi alapú helyettesítőt az állati eredetű termékekre. Az elnevezéseket azonban heves vita övezi és sok esetben nem is mindig jelenthetjük ki, hogy a növényi megoldás egészségesebb vagy éppen környezetbarátabb.
A forró vízben való lubickolás igazán pihentető tud lenni. Az arcbőrnek viszont kifejezetten rosszat tesz, ha túl sokat időzünk benne, pláne erőteljesen mossuk.
A szépség többről szól, mint pusztán a minőségi kozmetikumok használatáról, a jól megválasztott sminkről. Szépségterapeuták szerint a kellemes kisugárzás a lelki egyensúlyon, az önismereten és a természetességen is múlik.
Egy lehetséges alternatíva azoknak, akik a Mercedes ikonikus terepjáróját eddig esetleg túl hétköznapinak vagy unalmasnak találták.
Ennek a kulcsnak az árából akár egy nagyon drága luxusautó vagy sportkocsi is kijönne.
A svéd lánc így akarja csökkenteni a marhatartást az országban.
Kiderült, hogy időbe telik, mire a bőr melanint termel, ezért nem árt egy-egy napot az árnyékban is tölteni.
A fejlesztők egy hatékonyabb bébiőrt akartak feltalálni, az új technológia sok mindent forradalmasíthat.
A Németországban élő Hassan egy ritka genetikai betegségben, epidermolízis bullózában szenved. Bőre olyan törékeny, mint a pillangó szárnyai, már egy apró mozdulattól is megrepedhet.
Amerikai tudósok olyan szintetikus bőrt fejlesztettek ki, mint a polipé vagy a tintahalé, amelyik álcázásul a környezetéhez hasonlóra változtatja a felületét, hogy elrejtőzzön.
A legdrágább szuperautók vásárlói között is egyre több a vegán, akik sokszor berzenkedve ülnek be a teljesen bőrbelsejű járgányokba.
Vannak, akik idősebb korukban is remekül mutatnak tetováltan.
A huzamosabb ideig túlzásba vitt alkoholfogyasztás drámai hatást gyakorolhat a bőrre: piros bőrtónus, kitáguló pórusok, száraz bőr, lelankadó szemhéjak, szem alatti ráncok, pattanások – csak, hogy a leggyakoribb és legenyhébb tüneteket említsük. Most adunk néhány hasznos tanácsot, hogyan előzze meg, vagy épp szüntesse meg ezeket, hogy még sokáig szép, fiatalos és egészséges maradjon a bőre!
Míg az influenzavírus 2 órán át sem marad aktív az emberi bőrön, az új típusú koronavírus ennél ötször tovább húzza.
Hormonális változás, gyógyszerszedés, de akár valamilyen májbetegség is okozhat pigmentfoltokat a bőrön. Ezek a többnyire szabálytalan alakú barnás elváltozások ugyan túlnyomórészt veszélytelenek, ám esztétikailag igen zavaróak, különösen, ha az arcon jelentkeznek.