Emberbőrbe kötött könyvek: halálraítéltek, orvostudorok, nácik története

Saját bőrét vitte George Walton – ha nem is a vásárra, de a könyvkötészetbe. Illetve vitette, mert közelgő halála utánra úgy rendelkezett, hogy a börtönorvos távolítsa el a bőrt a hátáról, és ebbe a bőrbe kössék visszaemlékezéseinek két becses kötetét.

A bizarr, bár akkoriban nem teljesen példátlan történet 1837-ben esett meg az amerikai Massachusettsben. Walton többszörösen elítélt fegyencként, halálos betegen diktálta bűnös életének tanulságos történetét Charles Lincoln börtönőrnek. Lincoln teljesítette az utolsó kívánságot, hamarosan nyomdába adta a művet. A példányok közül kettő a kívánt bőrkötésben készült. Az egyiket a közreműködő börtönorvos kapta, a másikat Walton egyik pisztolyos rablásának áldozata, aki annyira vitézül ellenállt, hogy kivívta az útonálló tiszteletét.

A 18 évesen gyilkosságért felakasztott John Horwood bőrébe kötött 1821-es angliai bűnügyi dokumentumok /// Emlékkönyv

The National Archives, Bristol Record Office

Az emberi bőr efféle feldolgozása már csak a náci idők szörnyűségei miatt is hátborzongató – ám a 19. századig az emberbőrbe kötött könyv legföljebb ritkaságnak, de nem elítélendőnek számított. A könyvkötészeti eljárás immár tudományos nevet is kapott: antropodermikus bibliopégia. Kutatásához alighanem kisebb kutatócsoport is elegendő, és ez a csapat pár éve működik is.