#bűncselekmény












Egy diák volt a kercsi gyilkos
 

Egy diák volt a kercsi gyilkos

A kercsi műszaki iskola egyik negyedikes diákja volt az, aki géppisztollyal és egy pokolgéppel támadt társaira és a tanárokra. Közben már tizennyolc halálos áldozatról beszélnek a rendőrök, s negyven körül van a súlyos sebesülést szenvedettek száma. Az elkövető később főbe lőtte magát.






Megvan az emu-gyilkos, s már nem nevet
 

Megvan az emu-gyilkos, s már nem nevet

A több mint tíz emu szándékos halálra gázolásával vádolt ausztrál fiatalember szerint autózás közben még vicces dolognak tartotta a madarak levadászását. Jacob McDonald most viszont már nem tartja humorosnak az esetet: számtalan halálos fenyegetést kapott, s hosszú börtönre is ítélhetik.

hvg.hu hvg.hu

Már Új-Zélandon is tű van az eperben
 

Már Új-Zélandon is tű van az eperben

Új-Zélandon is kezdik levenni a boltok polcairól az Ausztráliából importált epret, miután az egyik aucklandi szupermarketben is tűt találtak az egyik gyümölcsben. Ausztráliában már napok óta tart a „tűfrász”, s a hatóságok attól tartanak, megjelennek majd a másolók is, akik az első elkövetőt utánozva hasonló cselekményeket követnek el. Közben Ausztráliában 10-15 évre emelték az élelmiszerszennyezés büntetési tételét.

hvg.hu hvg.hu


Videó: Szándékosan gázolt emukat az úton, most rá vadásznak
 

Videó: Szándékosan gázolt emukat az úton, most rá vadásznak

Az egész világot bejárták azok a képsorok, amelyeken egy ausztrál fiatalember fehér terepjárójával szándékosan elüt legalább tíz emut, s közben hisztérikusan nevet és szidalmazza a szerencsétlen madarakat. A közösségi oldalakon már több állítólagos elkövetőt is beazonosítottak, a rendőrség azt kéri, senki se cselekedjen dühből, inkább tegyen hivatalos feljelentést. Egy ausztrál férfi azt állítja, miután ismeretlenek őt nevezték meg emu-gyilkosként, több halálos fenyegetést kapott.

hvg.hu hvg.hu