szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hosszú büntetést kapott az a német házaspár, amely a Höxter városában lévő házukba becsalt nőket lelkileg és fizikailag bántalmazta.

A 48 éves Wilfrid W., és ex-felesége a 49 éves Angelika éveken át zaklatott nőket. Előbb újsághirdetést adtak fel, amelyben a férj – aki kedvesnek, udvariasnak és becsületesnek írta le magát – azt írta, társat keres magának. A jelentkezőket viszont fogságba ejtették, és hosszú ideig bántalmazták. Áldozataik közül ketten meghaltak, többek pedig kórházba kerültek. Az egyik áldozat a kórházban hunyt el, kínzói – akik végül értesítették a mentőket – kitépték körmeit, többször megverték, és állandóan megkötözve tartották. A másik áldozat halálának körülményeiről csak annyit lehet tudni, hogy a holttestet a férfi előbb lefagyasztotta, majd feldarabolta és elégette.
A két évig tartó per végén Wilfrid W-t 11 éves kényszergyógykezelésre, egykori feleségét pedig 13 év börtönre ítélték. A per során megszólalt a kínzáskat túlélt egyik áldozat is, ő azt mondta eleinte szerelmes volt Wilfid W-be, ám hamarosan elkezdődtek a zaklatások: A disznóólban tartott bezárva, s az ürülékben kellett állnom” – mesélte, ám hozzátette, hogy szexuális zaklatásnak nem volt kitéve.
Míg Angelika végül bocsánatot kért az áldozatoktól, illetve hozzátartozóiktól, a férfi nem igazán fogta fel cselekedetei súlyát. „Nem tudom, mi a rossz és mi a jó. Lehet hogy egy kis terápia jól is jönne” – mondta Wilfrid W.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!