16 embert ítéltek börtönre Budapesten, amiért kolumbiai drogpénzt mostak tisztára
A vádlottak autóba rejtve eurót és dollárt hoztak Hollandiából és Spanyolországból, bankszámlát nyitottak, majd a pénzt kínai cégek számláira utalták át.
A vádlottak autóba rejtve eurót és dollárt hoztak Hollandiából és Spanyolországból, bankszámlát nyitottak, majd a pénzt kínai cégek számláira utalták át.
Visszahúzták a férfit a párkányról.
A fiú annyit mondott, „ne dudáljál!”. Megverték, és még az iskolája igazgatója elé is becibálták.
P. Mária vallomást tett a bíróságon, azt állítja, még mindig hisz abban, hogy az öröksége megvan, és meg fogja kapni. Ha nem, akkor őt is becsapták.
Életveszélyes sérülés lett egy veszekedés vége, vádat emeltek az élettársát megkéselő nő ellen.
Kedden igazságügyi szakértőket hallgatott meg a bíróság, hogy meg tudja állapítani a Viking Sigyn kapitányának felelősségét a két évvel ezelőtt történt tömegszerencsétlenségben.
A vádlott egy YouTube-videóban arra buzdított, hogy az emberek menjenek az utcára, mert a koronavírus nem létezik. A bíróság elítélte.
A 24 éves férfi az élettársa fotójával hálózta be áldozatát.
Egy háromfős társaság tavaly ősszel Baja sétálóutcáján kötött bele egy járókelőbe.
A közel ötéves ügy még nem zárult le, mert a védelem felmentésért fellebbezett.
Különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, egyedi azonosító jellel visszaélés és közokirat-hamisítások – ezekkel a bűncselekményekkel gyanúsítják egy nagy értékű autókkal üzletelő nemzetközi bűnbanda 19 tagját a rendőrök.
Két magánszemély tett bejelentetést a közösségi médiában terjedő videók miatt, amiket egy orvos tesz közzé.
A lakásban senki nem volt a tűz idején.
Egy dél-koreai légitársaság volt vezérigazgatójának közel 1800 dollárnak megfelelő pénzbüntetést kell fizetnie, mert több nődolgozót nem engedett el szabadnapra a menstruáció idején.
Máris elfogták a férfit, aki több késszúrással ölte meg a feleségét szombaton Zuglóban.
A rendőrök elfogták az elkövetőt.
Biciklivel hajtott neki az idős nőnek egy férfi.
A képeket rögzítő autós szerint – aki gépjárművezetést oktat – a sofőr a saját maga tudásával tisztában lehet, amikor így autózik, de a forgalom többi résztvevőjének reakcióival nem.
Egy tunéziai származású, 36 éves férfi volt az elkövető, akit egy rendőr lelőtt.