A világ legöregebb macskája olyan idős, mintha egy 120 éves ember lenne
A Flossie nevű cica bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe.
A Flossie nevű cica bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe.
A bolt vezetői még akkor is szeretik, ha van, hogy átmegy a szemközti rivális Tescóba.
Ebből pedig az következik, hogy a macskák is erősen tudnak kötődni a gazdijukhoz.
Az állatmenhelyek működését ellehetlenítheti a brutális rezsiemelkedés, pedig ők végzik el azt a „piszkos munkát”, ami szigorú törvények, és a felelős állattartás szabályainak betartásával könnyen kivédhető, vagy legalább visszaszorítható lenne.
A szőrtelen kismacskák úgy néznek ki, mintha Baby Yoda édestestvérei lennének.
Ráadásul a cicamentő tűzoltókra a lányok is szépen szoktak nézni.
Bürginek január végén veszett nyoma. Előkerülése után megetették, majd aludni ment, hétfőn pedig orvoshoz viszik.
Az erzsébetvárosi lakásban magára hagyott állatok közül csak kettő élte túl.
Az állatmentés nem csak személyes elkötelezettséget igényel, de működtetni sem egyszerű azokat az intézményeket és szervezeteket, amelyek bajba jutott állatokkal – esetünkben: cicákkal – foglalkoznak.
Törökországban találták a két pár füllel született cicát, Midast.
Az éghajlatváltozás számos módon fenyegetheti kisállatainkat és bennünket is, hangsúlyozzák a Pet Meteo webalkalmazás fejlesztői, akik szerint szolgáltatásukkal gyorsan és egyszerűen feltérképezhetjük a tartózkodási helyünkön meglévő aktuális veszélyeket.
Truffles több száz gyereknek segített már abban, hogy magabiztosan viseljék a szemüvegüket.
Alpintechnikai mentésre kiképzett tűzoltók érkeztek a helyszínre.
Egy érdekes kutatás arra világított rá, hogy a macskák kedvelik a négyzet formájú alakokat, és akkor is szívesen ücsörögnek a közelükben, ha azok valójában csak közvetetten vannak ott.
Hány élete is van a macskáknak?
Nem létező macskákról készít képet a This Cat Does Not Exist nevű weboldal mögött futó algoritmus, méghozzá olyan meggyőző eredménnyel, mintha valódi képet látnánk.
A polgármesteri hivatal cicája 24 órás szolgálatban van.
Veszélyt jelentenek a vadmacskák jövőjére a házimacskák: az európai vadmacska (Felis silvestris) 200-300 éven belül teljesen eltűnhet, amennyiben nem történnek intézkedések.
Isten országa és a macska tejlopása. Napi cuki.
A szájában cipelte be a kiscicát, mindketten jól vannak.