Kiköltözött a lakásból, hét macskáját otthagyta éhen – állatkínzás miatt nyomoz a rendőrség

Az erzsébetvárosi lakásban magára hagyott állatok közül csak kettő élte túl.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiköltözött a lakásból, hét macskáját otthagyta éhen – állatkínzás miatt nyomoz a rendőrség

A VII. Kerületi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt folytat eljárást a 64 éves K. Ágnessel szemben, aki 2021. december 21-én, költözését követően erzsébetvárosi lakásában hagyta hét macskáját. Az állatok közül öt elpusztult, a két életben maradt macskát pedig legyengült állapotban találták meg.

A kerületi önkormányzattól idén január 20-án érkezett egy bejelentés a rendőrséghez, miszerint az egyik kerületi ingatlanban több macska tetemét találták meg. A rendőrség helyszíni szemlét tartott, illetve intézkedett a két élő állat elhelyezése érdekében.

K. Ágnest a nyomozók 2022. január 21-én gyanúsítottként hallgatták ki állatkínzás bűntett gyanúja miatt, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, és sajnálatát fejezte ki. A nő a vallomásában azzal védekezett, hogy nem volt kire bíznia az állatokat, befogásukra pedig nem volt mód, mivel elvadultak.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset további körülményeit.​​