szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szájában cipelte be a kiscicát, mindketten jól vannak.

Több ezren osztották meg a törökországi közösségi médiában annak a macskának a történetét, aki egy isztambuli kórház sürgősségi osztályára vitte be beteg kicsinyét.

Az anyacica a szájában cipelte be a kismacskát, amelyet megvizsgáltak, majd állatorvoshoz vittek mindkettejüket. A macska végig követte és szemmel tartotta gyermekét. A jelentések szerint mindketten jól vannak.

A törökök híresek a macskaszeretetükről, Isztambul kóbor cicáiról 2016-ban nagy sikerű film is készült. (Bored Panda)

©
©

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az Európai Bíróság elé kerül a lengyel szájkosártörvény

Az Európai Bíróság elé kerül a lengyel szájkosártörvény

Megfojthatta szállásadóját egy férfi Papon

Megfojthatta szállásadóját egy férfi Papon

Új funkciót kap a mobilos Facebook, személyesebb lesz tőle a hírfolyam

Új funkciót kap a mobilos Facebook, személyesebb lesz tőle a hírfolyam