Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#crystalgroup

Crystal Worldwide Group

Vidéken terem a magyar adópaprika

Hazánk az Európai Unión belül a legalacsonyabb társasági adóval ösztönzi a cégeket arra, hogy nálunk vállalkozzanak, de létezik Magyarországon helyi iparűzési adó is, amelynek mértékét nem az állam, hanem az önkormányzatok határozzák meg. Megnéztük, miért és kinek jó ez.

Crystal Worldwide Group

Offshore regék és mondák – 2.rész: Fortélyos adózás igazgat

Az offshore cégek legfontosabb tudnivalóit az első részben összegyűjtöttük, de arról nem esett szó, hogy mit takarnak a midshore és az onshore kifejezések, illetve hogyan kapcsolódnak ehhez a világhoz a szabadkereskedelmi zónák. Ezeket vesszük sorra a nemzetközi adótervezéshez tartozó fogalmakat tisztázó sorozatunk második részében.

Crystal Worldwide Group

Az offshore-lovagok még a válságot is megússzák!

Sokan nem tanulnak a 2008-as gazdasági világválságból. Pedig nem ártana, hiszen a tehetős vállalkozóknak nem nyújt elég biztonságot csupán az, hogy a vagyont aranyban, vállalati kötvényekben, részvényekben, vagy többféle devizában diverzifikálják, csökkentve ezzel a kockázatot. Fontos pénzügyi alapelv, hogy földrajzi szempontból is meg kell osztani a befektetéseket: lehet ugyan, hogy emiatt megkapjuk az offshore bélyeget, de erre is van megoldás.

Crystal Worldwide Group

Vagyonkezelő alapítványok: Bűvésztrükk vagy családi mentőöv?

A „felső tízezer” összekacsintós pénzügyi megoldása juthatott sokak eszébe az újonnan létrehozható vagyonkezelő (családi) alapítványok hallatán, pedig jobb esetben az egész ország profitálhat belőle – véli a HVG BrandLabnek nyilatkozó szakértő. Szerencsére létezik egy másik, az átlagemberek számára is rendkívül hasznos vagyonvédelmi forma, amivel új pénzügyi kultúra alakulhat ki.

Crystal Worldwide Group

Már nem sokáig lesz az étlapon a dupla ír-holland szendvics

Míg az egyéni vagy vállalati szintű adóoptimalizálási praktikák a 21. század elejéig lényegében az állami és nemzetközi jogszabályok adta lehetőségek mentén alakultak, ma már inkább a jogalkotók kénytelenek az események után futni, hiszen az internet terjedésével megjelenő új, globális szolgáltatásokra egyre nehezebben alkalmazhatóak a 1800-as évek végén lefektetett közteherviselési szabályok.

Crystal Worldwide Group

Jobb lesz itthon adózni a külföldi jövedelem után

Egyszerre hoz adóügyi szigorítást és lazítást az idei év azok számára, akik nemzetközi üzleti érdekeltségekkel, illetve külföldi jövedelemmel (is) rendelkeznek: a január első napjától hatályos jogszabályváltozások összességében ugyanakkor az észszerűség, életszerűség irányába mutatnak, bizonyos esetekben pedig akár még megtakarítást is eredményezhetnek az eddigiekhez képest.

Crystal Worldwide Group

Vagyonmentés és B-terv második útlevéllel?

Miközben a legtöbb ország szigorú feltételeket szab az állampolgárság megszerzésére, világszerte bevett gyakorlat, hogy különböző – jellemzően igen nagy értékű – beruházásokért cserébe letelepedési jogosultságra, vagy épp állampolgárságra (és így útlevélre) tehetünk szert.

Crystal Worldwide Group

Változások kellenek, különben elfogy a dubaji vagyon

Egyre biztosabb, hogy előbb vagy utóbb a kőolaj korszaknak vége lesz, nem csoda, hogy az Egyesült Arab Emírségek már készülődik az új világrendre. Mivel a külföldi tőke országba áramlása lassulni kezdett és erősek a régiós versenytársak is, valamit változtatni kell. Egy friss tervezet új lehetőségeket teremt a külföldi befektetőknek. Megnéztük, mi változik!

Crystal Worldwide Group

Újabb adómutyi, vagy egy valódi „startup” állam?

Képzeljünk el egy ideális államot. Mit várunk tőle? Hogy ne legyenek adók? Hogy az egyre jobban forrongó világtól függetlenedjünk? Hogy ne mások mondják meg, hogyan kellene éljünk? Nem is olyan könnyű kérdések ezek, de most van egy kísérlet az ideális állam létrehozására. Átlátható működés az átlátszó óceán felett…

Crystal Worldwide Group

Adóügyek: Ezért igazolt Olaszországba Ronaldo?

Tavaly hónapokig hangos volt a sajtó korunk két labdarúgó-szupersztárjának adóügyeitől. A rajongók persze védték Ronaldót és Messit, pedig lényegében csaltak, és a spanyol állam „támadása” teljesen jogos. A két sportoló jó példa arra, hogy mi a különbség az adóoptimalizáció és az adócsalás/adóelkerülés között. Sok legális módja van ugyanis az elsőnek, míg az utóbbinak előbb-utóbb az állam jogos követelése vet véget. Mi természetesen a törvényes módszerekkel foglalkozunk ebben a cikkben.

Crystal Worldwide Group

Világos szabályozásokkal léphet elő Málta a világ kriptoközpontjává

Amióta a Bitcoin árfolyama bemutatta zuhanórepülését, a kriptovaluták hirtelen szitokszóvá váltak a befektetők között. Bár a piac azóta is virágzik, annak kockázatosságát ma már senki nem vitatja. Ennek fő oka pedig az, hogy a piaci körülmények nincsenek kellő mértékben szabályozva. Ezt a hiányosságot ismerte föl Málta, ahol először fogják szabályozni ezt a szektort, és ezáltal a világ kripto-központjává lép elő.

Crystal Worldwide Group

Így csökkentheti az online vállalkozása adóterheit

A digitális vállalkozások adózása a sokéves szabályozói próbálkozás ellenére még mindig nem tisztázott. Egy hónapja az Európai Bizottság összeállított egy tervezetet, amely talán rendet tehet az online világban. De mikor lehet ennek realitása? Tényleg fizetni fog a Facebook vagy a Google? Hogyan és hol érdemes most digitális céget alapítani? Ezekre kerestük a választ ebben a cikkben.

Crystal Worldwide Group

Tudta, hogy a banki adatai Facebook nélkül is veszélyben lehetnek!?

Svájc! – vágták rá mini-közvéleménykutatásunk résztvevői arra a kérdésre, mi jut az eszükbe a banktitokról, annak ellenére, hogy e sztereotípia lassan megszűnőben van. Többségünket inkább már az foglalkoztatja, hogy nem jutnak-e az adataink a beleegyezésünk nélkül illetéktelen kezekbe – ahogy az történt a Facebook 50 millió felhasználójával. Ezért jó tudni, hogyan derülhet fény legálisan a bizalmas, a hatóságok, céges versenytársak számára igen értékes banki adatainkra.

1 2 3
Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Az amerikaiak 35 százaléka szerint kormányoz a jó irányba Donald Trump

Az amerikaiak 35 százaléka szerint kormányoz a jó irányba Donald Trump

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Nagy Márton megfenyegette a bankokat az emelkedő számladíjak miatt

Nagy Márton megfenyegette a bankokat az emelkedő számladíjak miatt

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

A címlapról ajánljuk