Nézzen az égre péntek este: jönnek a Quadrantidák, fényes tűzgömbök is lehetnek
Látványos csillaghullással kezdődik az év, érkeznek a Quadrantidák, az egyik legbőségesebb meteorzáport hozó raj – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Látványos csillaghullással kezdődik az év, érkeznek a Quadrantidák, az egyik legbőségesebb meteorzáport hozó raj – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Péntekről szombatra virradó éjjel látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égen, amikor megérkezik a Geminidák meteorraj.
Olasz kutatók szuperszámítógép segítségével szimulálták, mi történik a jövőben a Dimorphos nevű aszteroidából kirobbant 1 millió kg törmelékkel, amit a NASA bolygóvédelmi tesztje hozott létre.
Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
A leggazdagabb hullás vasárnap hajnali 3 és 4 óra között, körülbelül fél három után lesz látható.
Január 4-én hajnalban éri majd el a csúcsát a Quadrantidák nevű meteorrajból származó csillaghullás, ez lesz az év első látványos égi eseménye.
Óránként akár 130 hullócsillagot is meg lehet majd figyelni a Quadrantidák meteorraj érkezésével. A légköri jelenség január 4-én a hajnali órákban lesz a leglátványosabb.
Hamarosan kezdődik a Perseidák meteorhullásának maximuma – jó idő esetén hazánkból is látványos meteorzápor várható.
Novemberben 18-áról 19-ére virradóan várhatóan egy látványos kitörést produkál a Leonidák meteorraj, amelynek eredményeként akár óránként száznál is több hullócsillagot figyelhetünk meg a hajnali égbolton – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Két meteorraj is most szombaton éri el a maximumát. A meteorológusok szerint a csillaghullás a felhős idő ellenére is látható lesz.
Jön az Orionidák meteorraj. Illetve a Föld száguld keresztül a részecskéken, amiket a Halley-üstökös hagyott hátra 1986-ban.
Hullócsillagokat lehet ma éjjel látni, bár a teliholdtól kicsit nehezebb lesz megfigyelni őket.
A legtöbb meteor ezen az éjszakán lép be a légkörbe, és ég el fényes csíkot húzva. Egy probléma van: a telehold túl erősen fog ragyogni. Hajnali 1-től indul a show.
Újhold lesz, úgyhogy jól látható lesz a Quadrantidák meteorraj, ha az időjárás is kedvez nekünk.
A világon elsőként hoz létre mesterséges meteorzáport egy japán űrvállalat, amely egy apró műhold segítségével fogja előidézni az elsősorban szórakoztató célú látványos égi jelenséget.
A Geminidák meteorraj ismét elérte a Földet, a napokban pedig a csúcsára ér az év egyik leglátványosabb csillaghullása.
A légkörben elégő meteor látványos fénycsíkot húzott, ezt az Időkép több kamerája is rögzítette. November elején a Leonidák meteorraj érkezett a Föld közelébe, péntek este valószínűleg ebből égett el a légkörben egy ököl nagyságú darab.
Ezen a hétvégén éri el legintenzívebb aktivitási idejét a Leonidák meteorraj. A szakemberek szerint megcsodálása előtt érdemes a mobilt eltenni, mert 15-20 perc kell a szemünknek, hogy megszokja a sötétséget.
Látványos csillaghullás lesz szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, a szerencsések óránként száznál is több hullócsillagot láthatnak.
Az idei csillagzáport több tényező is zavarja.