Gyengült kissé a forint
Tartózkodóbb piaci környezetben hajszálnyit vesztett a héten felhalmozott erejéből a forint: az eurót csütörtök délután négykor 262,93 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 262,50 forint után.
Tartózkodóbb piaci környezetben hajszálnyit vesztett a héten felhalmozott erejéből a forint: az eurót csütörtök délután négykor 262,93 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 262,50 forint után.
Az elmúlt napok ismét emelkedést hoztak a nemzetközi részvény-piacokon. A növekedés hátterében az áll, hogy az Egyesült Államok makrogazdasági adatai javulást mutatnak, miközben a FED egyelőre nem változtat az alapkamaton. Ebben a helyzetben a befektetők a továbbra is olcsón hozzáférhető tőkét részvények vételére fordítják. A részvények ugyanis még mindig szinte az egyetlen olyan befektetési formát képezik, amely az utóbbi időben igen jó hozamot volt képes produkálni. Az arany, illetve az olaj emelkedése a dollár erősödése miatt megfeneklett.
A mögöttünk álló hét nem telt eseménytelenül, ugyanis a fejlett piacokon – a görög problémákat némileg feledve – megállt a csökkenő trend, s oldalazásba ment át. Ha egy héttel ezelőtti árszinteket vizsgálunk, nem találunk döntő változásokat, de tény, hogy a piacok árfolyamingadozása erősödött. Mit várhatunk hát a befektetési piacokon?
A csapból is a Görögországgal kapcsolatos hírek folynak, miközben elsikkadnak a sokkal fontosabb és meghatározóbb információk. Ez éppen elég arra, hogy a piacok irány nélkül oldalazzanak, amikor a likviditás várhatóan erősen csökken a jövőben. Ilyen intézkedéseket tervez az USA, míg Kína látványos lépéseket tett már eddig is, hiszen tartani lehet a gazdaság túlpörgésétől.
Erősödött a forint péntek reggelre a jó egy hete tartott árfolyamsávhoz képest: az euró jegyzése a 270 forintos árfolyam határ alá csökkent, ahol február elején tartózkodott utoljára, röviddel hét óra előtt 269,67 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi kereskedelemben.
Hiába javulnak biztatóan a világgazdasági folyamatok, a nemzetközi befektetői hangulat még mindig nagyon változékony. Megint emelkednek a kockázatok és a csökken a növekedési potenciál. Mire figyeljünk a héten?
Az elmúlt hét vegyes mozgásokat hozott: a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is kedvez a feltörekvő piacoknak, közöttük is kiemelten a hazainak. Elkezdődött a gyorsjelentési szezon is, a befektetők a nyereség mellett ezúttal a vállalatok bevételi számaira is jobban összpontosítanak. Mire figyeljünk a héten?
Az újév nem hozott érdemi változást a piaci folyamatokban – legalábbis eddig még nem. A makrogazdasági folyamatok továbbra is a fejlett gazdaságok kétarcúságát mutatják. Mire figyeljünk a héten?
Nem történt sok érdemi változás 2009 utolsó negyedévében a piacokon, a részvénypiacok oldalaztak, a kötvények hozama már csak kismértékben változott. Egyedül az EUR/USD árfolyam változása okozott meglepetést azzal, hogy az egész évet jellemző dollárgyengülés trendje megtört. Mire számíthatunk a héten?
Bár idén igen ellentmondásos – és néha szélsőségesnek mondható – folyamatok zajlottak le a globális pénzpiacokon, 2009 összességében jó befektetési lehetőségeket tartogatott. Az év utolsó hetében kisebb összefoglalót készítettünk a 2009-es évről, és némi kitekintést adunk arról, hogy mire lehet számítani 2010-ben.
Az elmúlt napok most sem hoztak igazi változást a piacokon, pedig a hírek főleg makrogazdasági adatokról szóltak. A dollár viszont elkezdett erősödni, miután a két héttel ezelőtti kedvező foglalkoztatási adatokat követően a kiskereskedelmi értékesítésről érkeztek kedvező hírek. Bár vannak pozitív fejlemények, bizonytalanságokkal továbbra is számolni kell. Mire figyeljünk a héten?
Az elmúlt napok megint csökkenést hoztak a világ tőzsdéin. A dollár erősödött, az olaj ára csökkent, az aranyé rendre történelmi csúcsokat döntött, így mára elérte az 1160 dolláros szintet. A rövid USA állampapírok hozama negatívba fordult, ami viszont a recesszió mélypontján, illetve 1929-ben jellemezte a piaci viszonyokat. Mire figyeljünk a héten?
Bár az elmúlt hét most sem hozott érdemi fordulatot, mégsem mondhatjuk, hogy unalmas lett volna a pénz- és tőkepiacok heti alakulása. Úgy tűnik, még mindig olyan nagy mértékű a likviditás, hogy a befektetők az esetleges eséseket minden körülmények között megveszik. Mire figyeljünk a héten?