#diákok

MTI Itthon

Ide is menekülhetnek a magyar egyetemisták

A határon túli egyetemeken nő az anyaországból érkező hallgatók száma. A magyarországi diákoknak ugyanis egyre inkább megéri időnként megtenni több száz kilométert egy-egy határon túli egyetemig és az egy-két napos szállás költségeit kifizetni, de ingyen tanulni, mint a hazai egyetemeken a röghöz kötési szerződést aláírni vagy a több százezer forintos költségtérítési díjat fizetni.

MTI Itthon

Itt az Emmi gyorsjelentése az idei tanévről

Az általános iskolai nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulók száma ezerrel, a pedagógusoké ezernyolcszázzal emelkedett az előző tanévhez képest; az általános iskolákban jelenleg kevesebb mint tíz diák jut egy tanárra - egyebek mellett ez derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Köznevelés-irányítási Főosztályának a kormány honlapján csütörtökön közzétett gyorsjelentéséből.

MTI Világ

Diákok keveredtek fegyveres balhéba Mexikóban

Megtaláltak tizennégy diákot a dél-mexikói Guerrero szövetségi államban abból az ötvenhétből, akik a hétvégi lövöldözés után tűntek el – jelentették be kedden a hatóságok.

hvg.hu Plázs

5 tipp, hogyan hozza formába gyermekét a tanévkezdésre

A ráérős, lusta nyári napok után nehéz visszaszokni az iskolai ritmusba mind a szülő, mind a gyerek számára. Az egyik legsarkalatosabb pont az alvás, hiszen a vakáció alatti kései fekvéshez és keléshez képest a tanév már egészen más ritmust követel. Néhány időben elkezdett gyakorlattal azonban elkerülhetjük, hogy a család holtfáradtan kezdje a tanévet.

hvg.hu Kult

Ennyire ingyen még nem volt tankönyv

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által rohammunkában kidolgozott, kísérleti tankönyveket ingyenesen hozzáférhetővé tették az intézet honlapján.

hvg.hu Plázs

Önnek mennyibe került az iskolakezdés? – kérdőív

Hétfőn indul az új tanév, ami a családoknak jelentős kiadást jelent, még akkor is, ha több évfolyamnak, a nagycsaládosoknak és a rászorulóknak a tankönyv már ingyenes. De mégis milyen mélyen kell a pénztárcánkba nyúlni? Egyébként ön már megvett mindent? Mennyit költött? Küldjön egy fényképet a számláról!

Balla István Plázs

Későbbi iskolakezdés: sikeresebb lenne az oktatás, mégis elvetik

Akár az oktatás színvonalát emelő „csodaszer” is lehetne, ha nem nyolckor, hanem 9-10-kor kezdődne a tanítás: a gyerekek egészségesebbek lennének, és jobb teljesítményt nyújtanának. Az alváskutatók megállapításait ugyanakkor az oktatási rendszer nem veszi figyelembe. Van olyan köztes megoldás is, amiben ugyan 8-ra mennek a gyerekek, de csak 9-kor kezdenek el tanulni.

Balla István Itthon

Ki állítja le a diákok közötti szexuális zaklatást az iskolában?

Pontos adatok nincsenek, de a kortársak közötti szexuális zaklatás valamilyen mértékben valószínűleg mindennapos a (kis)kamaszok között. Nehéz persze eldönteni, mi számít annak: a durva viccektől a lányok fogdosásáig és a durvább esetekig széles a skála. A pedagógusok sokszor eszköztelennek érzik magukat, és inkább, ha tehetik, hárítják, elhallgatják az ilyen ügyeket. Pedig súlyos esetekben jelentési kötelezettségük is van.

MTI Világ

Diákok kísérletezhetnek a CERN-ben

Diákok kísérletezhetnek az Európai Nukleáris Kutató Szervezetben, a CERN-ben a nagy hadronütköztetőről (LHC) ismert intézmény fennállásának 60. évfordulója alkalmából: a szerencsés csoportot pályázat keretében választják ki, jelentkezni január végéig lehet.

MTI Karrier

BGF: a diákok 39 százaléka dolgozik tanulmánya alatt

Felsőoktatási tanulmányai mellett a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) hallgatóinak 39 százaléka dolgozik, egyrészt pénzkereseti forráshoz jutva, másrészt gyakorlati tapasztalatot szerezve a diákévek alatt - közölte saját felmérésére hivatkozva a BGF hétfőn az MTI-vel.

hvg.hu Gazdaság

Diákokat és nyugdíjasokat figyelmeztet a NAV

Életkortól függetlenül aódbevallást kell benyújtania annak, akinek 2012-ben adóköteles jövedelme volt, és nem a munkáltatója vagy az adóhivatal készíti el a bevallását. A legfontosabb annak tisztázása, hogy a szerzett bevétel adóköteles-e.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Telex: Bognár maga döntött úgy, nem szerepel az Eb hátralévő részében

Telex: Bognár maga döntött úgy, nem szerepel az Eb hátralévő részében

Leszerelték a legutolsó telefonfülkét is Csehországban

Leszerelték a legutolsó telefonfülkét is Csehországban

Osvárt Andrea: Ahhoz az oldalhoz csatlakoztam, amelyet humánusabbnak érzek

Osvárt Andrea: Ahhoz az oldalhoz csatlakoztam, amelyet humánusabbnak érzek

Berettyán Nándor: "Vidnyánszky nagyon félt engem"

Berettyán Nándor: "Vidnyánszky nagyon félt engem"

Akár 170 milliárd forint filmes bevételtől eshet el Magyarország a homofóbtörvény miatt

Akár 170 milliárd forint filmes bevételtől eshet el Magyarország a homofóbtörvény miatt

Szokott külföldről rendelni? Júliustól új világ jön, extra díjakat kell fizetni

Szokott külföldről rendelni? Júliustól új világ jön, extra díjakat kell fizetni

Nők perelték be a legismertebb pornóoldalt az erőszakos videók miatt

Nők perelték be a legismertebb pornóoldalt az erőszakos videók miatt

Az autósok fele rászokott a prémium üzemanyagokra

Az autósok fele rászokott a prémium üzemanyagokra

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával