A poszt szerint tavasszal, a karanténoktatásra való átállással új világ köszöntött a pedagógusokra és a diákokra. „Ez a világ először egy kies pusztaságnak tűnt, ahol minden nap meg kelett küzdenünk a túlélésért. Voltak, akikben társra találtunk a digitális oktatásban, mások új utakat próbáltak ki. És mindenkinek más-más fegyverzete volt. Így kellett a minket sújtó elemek ellen nap mint nap felvenni a küzdelmet. Quizlet vagy Sutori? TEAMS vagy Classroom, egy rendszer vagy több rendszer? Egyáltalán legyen tanítás, netán távoktatás, vagy csak csukjuk be a szemünket, és várjuk, amíg vége lesz a rémálomnak?”

A szerző mindezt a poszt-apokaliptikus sorozatok alaphelyzetével állítja párhuzamba és felteszi a kérdést: kiből és hogyan lesz 'zombi'?

Az őszi időszakra (ellentétben a tavaszi karanténnal) már elég sok iskola belátta, hogy meg kell tartani az órákat és azokat valós tartalommal kell feltölteni. „Az órákon való részvétel nem opcionális. A kérdés azonban az, hogy ezeken az órákon mi történik? Ha egy gyerek reggel 9-től délután 2-ig folyamatosan egy képernyő előtt ül, nem szól egyetlen szót sem, hanem előadásokat hallgat online prezentációkat pörgető tanároktól, akkor jó eséllyel már 11-re halálosan elfárad, ha úgy tetszik, egy idő után csak 'zombul' a képernyő előtt” – olvasható a bejegyzésben.

Kérdés, hogy mit tehet a tanár, hogy megelőzze

a ZOOM-apokalipszist, ahol zombult, fáradt, érdektelen gyerekeket ültetünk napi 4-5 órára egy képernyő elé, anélkül, hogy akár egyetlen szót is szólnának egész nap?

Egy hosszabb tananyagra utal a szerző, amiben az a kiindulópont, hogy tanítás-tanulás tervezésénél a tanulói aktivitást kell a középpontba helyezni. „Ez azt jelenti, hogy mindig azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy a tanórán mit tevékenykedik a tanuló? Ha semmit, vagyis egy képernyő előtt ül, és nincs tennivalója egyáltalán, jó eséllyel gondolhatjuk, hogy valódi tanulás nem fog történni.”

Át kell értékelni a 'tanulói aktivitás' fogalmát az online környezetben – írja a szerző. „Egy tantermi órán látszik, ha nem ért a diák valamit, rengeteg olyan kialakult jelzőrendszer működik párhuzamosan, ami kisegít minket, és hagyja, hogy az óra továbbgördüljön. Szintén látjuk, hogy ki hogy áll egy feladatmegoldásban, könnyen párba, csoportba oszthatjuk őket, és érezzük az óra hangulatát, némi rutinnal tudhatjuk, hogy mikor kell valamit váltani, másképpen csinálni, vagy éppen lelassítani. Ezekre az online tanulásban új rendszert kell kidolgoznunk.”

A jó hír az – írja –, hogy fel lehet építeni egy olyan online rendszert, ahol a tanulói aktivitás képes legalább olyan hatékonyan működni, mint offline.

„Ha újra gondoljuk a tanulást online környezetben, megelőzhetjük a ZOOM-apokalipszist, és a diákjainkból nem lesz 'Sitting Dead' – azaz egy helyben ülő zombi-tanuló” – zárul a bejegyzés, amit bővebben itt lehet elolvasni.