Nem cáfolta a külügy, hogy Orbán a civil szervezetek ellen lobbizott Trumpnál
Ehelyett jó hangulatú találkozóról írtak.
Ehelyett jó hangulatú találkozóról írtak.
hvg.hu
Hagyományos sajtóértekezletén arról is beszélt, hogy rombolják az Egyesült Államok tekintélyét Trump Twitter-üzenetei.
MTI
Az amerikai elnök szerint a drón 900 méterre megközelített egy amerikai hadihajót és veszélyeztette a legénységét.
MTI
Az amerikai képviselőház elsöprő többséggel leszavazta a Donald Trump felmentésére irányuló alkotmányos eljárás megindítását javasló beadványt.
hvg.hu
A híres kocka Trevor Noah műsorában kapott fontos szerepet.
hvg.hu
Az amerikai képviselőház Donald Trump rasszistának minősített, négy demokrata párti képviselőnőt támadó Twitter-bejegyzéseit elítélő határozatot fogadott el kedden este.
MTI
Az elnök azt követően nyilatkozott így, hogy kedden délelőtt Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási vezetője kijelentette: országa "bizonyosan folytatja" atomprogramját, és csökkenteni fogja a 2015-ben aláírt többhatalmi atomegyezményben rögzített vállalásait. Az atomalkut a Trump-kormányzat tavaly tavasszal egyoldalúan felmondta.
MTI
Meglehetősen furcsán reagált a Twitter arra a bejegyzésre, melyben Donald Trump "hazaküldte" a színes bőrű politikusnőket. Lényegében sehogy.
hvg.hu
Donald Trump amerikai elnök hétfőn rendeletet írt alá arról, hogy a kormányzati hivataloknak és ügynökségeknek a beszerzéseiknél növekvő mértékben kell amerikai árukat vásárolniuk.
hvg.hu
A rosszul teljesítő topmenedzserek milliókat kapnak, miközben az egyszerű munkavállalók elveszítik az állásukat.
hvg.hu
Donald Trumpnak az nem tetszik, hogy bírálják a kormányt.
MTI
Az amerikai elnök nem hogy bocsánatot nem kért tőlük, még rá is tett egy lapáttal.
hvg.hu
Az elnök kirohanásában a demokrata kongresszusi képviselőnőket támadta, most rasszizmussal vádolják.
hvg.hu
A demokraták nem nyelték le a megjegyzést.
MTI
A Szolnokon együtt gyakorlatozó amerikai és magyar különleges egységek parancsokai a feladatukra összpontosítanak, nem pedig arra, hogy a két ország vezetői túl szoros kapcsolatot ápolnak Moszkvával – írta elemzésében a The New York Times. Az amerikai lap egyben megemlékezett arról is, hogy az által autoriternek nevezett Orbán Viktor nyomást gyakorol a civilszervezetekre, maga alá gyűrte a média nagy részét és a saját érdekei szerint szabta át a választási rendszert.
hvg.hu
Donald Trump amerikai elnök gyakorlatilag csak azért mondta fel az iráni nukleáris fejlesztési tevékenység korlátozásáról kötött többhatalmi megállapodást, mert azt hivatali elődje, Barack Obama írta alá az USA részéről - ez derül ki azokból a kiszivárogtatott bizalmas diplomáciai táviratokból, amelyeket a volt washingtoni brit nagykövet küldött a londoni külügyminisztériumnak.
MTI
Franciaország különadót vetett ki a nagy techmultikra, köztük a Facebookra és a Google-ra. Cserébe Trump büntetővámokat helyezett kilátásba a francia borokra.
Lengyel Miklós
Áll a bál Nagy-Britannia és az USA között előbbi nagykövete miatt, akit Trump "nagyon buta embernek" titulált. Ezzel azonban komoly kárt okozott a brit-amerikai kapcsolatokban is, márpedig az angolok a legrégebbi szövetségesnek számítanak.
Kétezer olyan embert keresnek, akiknek a kitoloncolását már elrendelték, de a bírósági felszólítás ellenére sem hagyták el az országot.
MTI
Alexander Acosta volt az egyik ügyész 2008-ban, amikor Jeffrey Epsteint elítélték.
MTI