Trump kilépteti az USA-t az ENSZ fegyverkereskedelmi egyezményéből is
A 2013-ban elfogadott egyezményt az amerikai szenátus soha nem is ratifikálta.
A 2013-ban elfogadott egyezményt az amerikai szenátus soha nem is ratifikálta.
MTI
A gazdasági és védelmi megállapodások ügyében tárgyalhat Peter Pellegrini az amerikai elnökkel.
hvg.hu
Több, mint 72 ezren haltak meg túladagolásban az Egyesült Államokban és ebből 47600 a "fájdalomcsillapítók" részesedése. Kínából hozzák és Mexikóból csempészik be a fentanilt, amely letarolja a szegénynegyedeket, mert olcsó és nagy ütős szer. Igen gyakran halálos.
Lengyel Miklós
Másodszori határidőre sem mutatta be az amerikai Kongresszusnak Donald Trump adóbevallását és részleteit az amerikai Pénzügyminisztérium és az Adóhivatal. Az elnök szerint az egésznek nincs törvényalkotási jelentősége, csak politikai, ezért utasítja vissza az igényt.
MTI
Donald Trump legyőzött demokrata vetélytársa szerint ha nem lenne elnök, az igazságszolgáltatás akadályozása miatt perbe fogták volna már. Az alkotmányos elmozdításról viszont még korai lenne beszélni. Trump tanácsadója szerint a Mueller-jelentés ártalmasabb az amerikai demokráciára, mint amit Trump elkövetett.
MTI
A Donald Trump iránti tisztelet jeleként tenné mindezt az izraeli kormányfő.
MTI
Háromnapos látogatásra megy az amerikai elnök Londonba.
MTI
MTI
hvg.hu
Jelentősen, a kilengéseket nem számítva úgy 3 százalékkal ugrott meg a Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára, ami már közelíti a 74 amerikai dollárt. Az áremelkedés mögött az a bejelentés áll, hogy az Egyesült Államok megszünteti a szankciómentességet azokkal az országokkal szemben, amelyek Irántól vásárolnak kőolajat.
hvg.hu
Előző nap 138 millió Srí Lanka-i áldozattól írt, de ez sem sikerült sokkal jobban.
hvg.hu
Volodimir Zelenszkij az első exit pollok szerint tönkreverte Petro Porosenkót.
MTI
MTI
hvg.hu
Idei mélypontjára esett Donald Trump amerikai elnök népszerűsége, miután Washingtonban részlegesen közzétették azt a jelentést, amelyben Robert Mueller arról számolt be, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztás előtti kampányban volt-e összejátszás Trump és a New York-i üzletembert támogató Oroszország között.
hvg.hu
A demokraták a vizsgálatok folytatását ígérik annak feltárására, hogy akadályozta-e Trump az igazság felderítését az oroszügyi vizsgálat során. Ehhez a teljes, nem szerkesztett Mueller-jelentést kell kézhez kapniuk.
hvg.hu
A CD-lemezek bár idejétmúlt eszközök, még mindig biztonságosnak tekinthetők, ha adattárolásról van szó. Napjaink egyik legfontosabb dokumentumát, a Mueller-jelentést is ezen adták ki.
hvg.hu
A 448 oldalas dokumentum arra jutott, hogy Trump nem játszott össze az oroszokkal a 2016-os elnökválasztáskor.
MTI
MTI
hvg.hu
Rövid hatótávolságút, ami nem olyan veszélyes, mint a nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta. Ez azonban az első nyilvános rakétateszt Trump és Kim hanoi találkozója óta.
MTI
A golfozó visszatérése hatotta meg az elnököt.
MTI
MTI
hvg.hu
Büntetőintézkedésekkel fenyegetőzik és kampánycélokra használja ki Donald Trump, hogy az USA déli határán válsághelyzet alakult ki a Közép-Amerikából, Mexikón keresztül, családostul érkező menekültek miatt. Akik már nem feltétlenül az amerikai álmot kergetik, hanem a halál elől szöknek.
Nagy Gábor
Az elnök azt írta, komolyan gondolkozik rajta, hogy az illegális bevándorlókat azon városokban helyezzék el, amelyek nem működnek együtt bevándorlásellenes intézkedéseinek megvalósításában.
hvg.hu
Az észak-koreai vezető szerint országának önellátóvá kell válnia, és ezáltal súlyos csapást kell mérnie azokra, aki abban a tévhitben élnek, hogy szankciókkal térdre tudják kényszeríteni.
MTI