Letartóztatás járt a benzinkúton driftelő autósnak
Látványosnak látványos produkció volt, de talán összességében mégse érte meg.
Látványosnak látványos produkció volt, de talán összességében mégse érte meg.
Ennek ellenére nem feltétlen szimpatikus dolog az utcai drift.
Nem véletlenül egyre népszerűbb sportág a drift.
Mehet a sikítás suliba menet.
A Pest megyei településen élők egy csoportjának elege lett a kilinccsel előre közlekedő autósokból.
Mutatunk egy eladósorba került hazai kisautót, amely az elmúlt egy évben igen komoly igénybevételnek volt kitéve.
A dél-koreai gyártó limitált szériás újdonsága egyértelműen a vezetési élményt hajhászóknak készült.
A rali, a Forma-1, a WTCR, IndyCar mind küszködik azzal, hogyan lehetne igazán izgalmasan tálalni.
Csak egy kis találékonyságon múlik a móka.
Legalábbis a BMW, és nem a sztereotípiák szerint. A suli pedig nem máshol lenne, mint a csodás M városban.
Leginkább a csodás nevű, Lamborghini Dinamica Veicolo Integrata rendszer miatt.
Mindenesetre a nagyjából száz méter, amit így végigcsinált a "portfoliójában" jól mutat majd.
Az A-osztály legerősebb modellje jelenleg még "csak" 306 lóerős, de hamarosan érkezik a sokkal erősebb nagytestvére.
„A sebességnek nem volt szerepe a balesetben.”
Ezt az igen komoly terepjáró képességekkel megáldott orosz járművet nem pont keresztben menésre találták ki. De adott esetben arra is alkalmas.
Nem egy Grand Prix pálya, de a reggeli kávé utáni driftelés megfizethetetlen.
A közel 1000 lóerős olasz sportkocsit nem pont ilyen felhasználásra szánták, de a hátsókerék-hajtású masina láthatóan nem jön zavarba egy kis farolástól.
A San Francisco és Oakland-öblöt összekötő hídon jött rá tömeges driftelhetnék néhány autósra.
Ki mondta, hogy egy elsőkerékhajtású autóval ne lehetne látványosan keresztben közlekedni.