Rábólintott az Európai Unió, szaúdi kézbe kerülhet az Electronic Arts
Fontos döntést hozott meg az Európai Bizottság az EA-t érintő gigaüzlettel kapcsolatban.
Fontos döntést hozott meg az Európai Bizottság az EA-t érintő gigaüzlettel kapcsolatban.
HVG
Jött, látott és győzött a Battlefield 6. Szinte pillanatokkal a megjelenése után már fel is tornázta magát a Steam legtöbbet játszott játékok listájának harmadik helyére. Több százezren múlatják egyszerre az időt ezzel a lövőldözős játékkal, csak az említett platformon.
HVG
A legnagyobb, hitelből történő felvásárlással vezetik ki a tőzsdéről a videójátékokat készítő amerikai Electronic Artsot. A többségi tulajdonos a szaúdi állami alap lesz, az üzletet Jared Kushner elnöki vő ütötte nyélbe.
Sokban fog hasonlítani az elődjéhez az új Sims-játék, az EA azt is elárulta, hogy a megjelenése után foglalkoznak-e majd még a Sims 4-gyel.
hvg.hu
Sokkal nagyobb, mint egy gamer okostelefon, de jelentősen kisebb egy játékra optimalizált notebooknál, miközben körülbelül olyan gyors, mint egy előző generációs Xbox vagy PlayStation. Kipróbáltuk az Asus ROG Ally kézikonzolt.
A legnagyobb sportjátékos kiadó a focis program mellett az NHL 2022-ből is törölte az orosz és a fehérorosz csapatokat.
hvg.hu
Mintegy 780 GB-nyi adatot loptak el ismeretlenek az Electronic Arts szervereiről, és már el is kezdték árulni az adatcsomagot. A cég szerint a felhasználói adatok nem jutottak ki.
hvg.hu
A tervek szerint október 22-én debütálhat a Battlefield-sorozat legújabb része, a Battlefield 2042.
hvg.hu
A tervek szerint 2022-ben debütálhat az új Battlefield, amit a telefonos környezet eltérései miatt nem a számítógépesből alakítanak át, hanem az alapoktól kezdve húzzák fel, hogy jó legyen a játékélmény.
hvg.hu
Meglepő eredmény született az Oxfordi Egyetemen, amikor a kutatók arra voltak kíváncsiak, mi történik az emberrel, ha sokáig játszik egy videojátékkal.
hvg.hu
Bocsánatot kért az EA Sports játékkiadó, miután a játékosok felháborodtak az UFC verekedős játékban ravasz módon elhelyezett hirdetések miatt.
hvg.hu
Októberben jelenik meg a FIFA 21, amelyről azt mondja a cég, soha nem készült még ennyire valósághű sportjáték.
hvg.hu
Új videót tett elérhetővé a YouTube-on az Electronic Arts az októberben érkező Star Wars-játékról. Az előzetes alapján igen izgalmas és látványos játékmenet vár a játékosokra.
hvg.hu
Októberben kerül majd a boltok polcaira a Star Wars: Squadrons nevű játék, amelyben pilótaként apríthatjuk az ellenséget egyedül vagy barátainkkal közösen.
hvg.hu
Az Electronic Arts korábban kizárólagos jogot birtokolt a Tetris játékokra, ám az nemrég lejárt. Úgy tűnik, nem akarták meghosszabbítani.
hvg.hu
Los Angelesben most minden a videojátékokról szól, megkezdődött ugyanis a 2019-es E3 expó. Az első újdonságok közt a novemberben érkező Star Wars Jedi: Fallen Order is bemutatkozott.
hvg.hu
Nagy változásra számíthatnak a játékosok a számítógépes és konzolos karakterek hajszerkezete terén néhány, csak most kiadott videó alapján.
hvg.hu
Egyre feljebb kapaszkodik a képzeletbeli ranglétrán az Apex Legends, amely a hivatalos megjelenéstől számított három nap alatt több embert tudott magához csábítani, mint amennyien Magyarországon élnek.
hvg.hu
Egy nap sem kellett hozzá, hogy az EA és a Respawn új videojátéka elérje első komolyabb eredményét.
hvg.hu
2013 óta dolgozott az Electronic Arts (EA) egy különleges Csillagok háborúja játékon. A projekt többször került már válságba, eddig viszont mindig mehetett tovább a fejlesztés. Egészen mostanáig.
hvg.hu