Újabb kétmilliárdot ad a kormány az Eucharisztikus Világkongresszusra
Tovább drágul az állam számára a katolikus egyház nagy eseménye: most újabb csaknem kétmilliárd forintot utalt ki a kormány.
Tovább drágul az állam számára a katolikus egyház nagy eseménye: most újabb csaknem kétmilliárd forintot utalt ki a kormány.
hvg.hu
Ezrek vonultak utcára szombaton Podgoricában, hogy a decemberben elfogadott egyházügyi törvény ellen tiltakozzanak, mert a szerb ortodox hívek szerint a jogszabály az ortodox egyház ellen irányul.
MTI
Erőteljes nyomással reagált a kormány az egyházi iskolák több mint ezer tanára által aláírt, a NAT-ot kritizáló nyílt levelére, amely a piaristák honlapján jelent meg.
hvg360
Az ostya is kockázatos, és úgy általában a templombajárás is most.
MTI
A recept a régi: játszd el az üldözöttet, az mindig nyerő, önigazoló pozíció lesz ahhoz, hogy üldözhess másokat. Vélemény.
Balavány György
Kétszer egymás után is kiverte a biztosítékot egy Rhode Island-i katolikus pap, aki először feketelistára tette azoknak a törvényhozóknak a nevét, akik támogatják az abortuszt, majd kijelentette, hogy a pedofíliánál is nagyobb bűn a magzat elvetetése.
hvg.hu
Az új rendház és az oratórium alapkövét Varga Mihály pénzügyminiszter, Óbuda országgyűlési képviselője rakta le.
hvg.hu
Egy még nem publikált kutatás arra az eredményre jutott, hogy a hívek 14 százaléka szerint a fenti kérdésre a válasz: igen.
hvg.hu
Egyetlen fővel emelkedett a magyar papok létszáma egy év alatt.
hvg.hu
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget 2011-ben fosztották meg az egyházi jogaitól, ezt követően már különböző bírósági fórumokhoz fordultak Iványiék, többek között az EJEB is elmarasztalta az államot, hiába. A jogokat nem kapták vissza. Most újra megpróbálják.
hvg.hu
Arra vagyunk hivatottak, hogy találkozzunk másokkal, meghalljuk segélykiáltásukat - mondta Ferenc pápa év végi szentmiséjében.
MTI
A plébániai közösségek megújulásáról, az egyházi szociális intézmények bürokratikus terheiről, az idősek és a romák helyzetéről is beszélt az esztergom-budapesti érsek.
MTI
Leemeltek a számlájukról egy vitatott összeget, amelyet nem kellene megfizetniük, ha egyház lenne a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.
hvg.hu
A kereszténydemokrácia egyensúlyt tart az egyén és a közösség jogai és felelősségei között – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtök este Balatonszárszón.
hvg.hu
Az építőipart pörgeti a kormány az egyházak támogatásával.
hvg.hu
Az egyházmegye ragaszkodik hozzá.
hvg.hu
A megkeresztelt szovjet katonák nyerték meg a második világháborút, míg az ateisták csak meghaltak a harcokban – mondta egy emlékmisén Joann belgorodi ortodox metropolita.
hvg.hu
A szülők kezdeményezték a változtatást, amihez csatlakoztak a pedagógusok és az önkormányzat.
MTI
Már őszre el akarnak készülni vele.
MTI
A 21. század közepére csaknem 500, az Egyesült Államok alacsonyan fekvő part menti területein álló templomot fog fenyegetni a veszély, hogy évente legalább egyszer elönti a víz a klímaváltozással összefüggő globális tengerszint-emelkedés miatt – derül ki egy amerikai nonprofit klímakutató szervezet jelentéséből.
MTI