A rossz közegészségügyi és higiéniai körülmények javításával küzdhetünk az antibiotikumrezisztens baktériumok ellen
A fertőzések melegágya Dél-Ázsia.
A fertőzések melegágya Dél-Ázsia.
Az iskolákra zúdította az oktatási kormányzat a járványkezelés minden gondját-baját. 73 ezer diáknak ebben a helyzetben kellett felkészülnie – a cikkünk megjelenésekor éppen zajló – írásbeli felvételijére magyarból és matematikából.
Francis Crick molekuláris biológus tanulságos pályaválasztásának története Philip Delves Broughton gazdasági újságíró tolmácsolásában. Részlet a Hogyan gondolkodjunk vállalkozóként? című könyvből.
Az orvoskamara titkára szerint a működőképességhez vagy szűkíteni kellene az ellátóhelyek számát, vagy a dolgozókat kell rábírni az ügyeletek elvállalására.
Lang Györgyi két hónappal ezelőtt kapott sztrókot; akkor még beszélni sem tudott, most már egy rádióműsorban saját maga számolt be az állapotáról.
A miniszterelnöknek az utolsó ismert adatok szerint nincs egy forint megtakarítása se. Két hét múlva – a legújabb vagyonnyilatkozatával – viszont csattanós választ adhat a károgóknak.
Egyetlen nap alatt a járvány kezdete óta sosem regisztráltak ennyi új fertőzöttet.
A kisfiúnak csak a harmadik kórházban gipszelték be a lábát, édesapja több helyen is panaszt tett.
Az érintettek még a felmondási tilalom előtt jelezték távozási szándékukat.
A kórház nem árulta el, hogy hányan távoztak, mindössze két orvosról számoltak be, akiket előléptettek.
A legtöbb orvos Borsodból hiányzik.
A tavaly májusi adatokhoz képest szürkehályog-műtétre közel hatezerrel többen, míg csípőprotézis-operációra kétszer annyian várakoznak jelenleg.
Csípőprotézis műtétre a legtöbbet, 2521 napot a Dél-Dunántúlon kell várni a friss nyilvántartás szerint.
Varga Sára alapfizetése mindössze nettó 160 ezer forint.
A negyedik járványhullám még véget sem ért, máris berobbant az ötödik, amely valószínűleg minden eddiginél több embert fertőz meg Magyarországon is. A korlátozások szigorítása továbbra sincs napirenden, sőt, Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, a karanténkötelezettség rövidebb lesz.
Rendhagyó kutatási anyag jelent meg a JAMA orvosi szakfolyóiratban: a Kanadából származó adatok azt mutatják, hogy a női páciensek nagyobb kockázatnak vannak kitéve műtét közben, ha az operációt férfi végzi.
Simon Bramhall azzal védekezett, hogy csak a műtét közbeni feszültséget próbálta oldani, amikor beleégette a monogramját a páciensek szerveibe, de a bíróság nem fogadta el az érvelését.
A kormányzati Facebook-oldal a 2010 és 2022 közötti ápolói átlagkeresetet állította szembe egymással, de a szakszervezeti vezető szerint valami gond lehet a számokkal.
Ezt mutatta ki a világ első szimulációja, amely azt vizsgálta, milyenek a koronavírus-részecskék túlélési képességei a kilélegzett levegőben.