A TEK videóján az Iszlám Állam Magyarországon elfogott harcosa
F. Hasszant legalább 20 ember megölése miatt vonhatják felelősségre.
F. Hasszant legalább 20 ember megölése miatt vonhatják felelősségre.
Legalább 20 ember haláláért lehet felelős a szír férfi, akit a nyírbátori menekültügyi központban fogtak el.
A támadásban három ember meghalt, öt megsebesült.
A rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki a gyanú szerint vasárnap leköpött, majd megütött egy jegyvizsgálót.
A rendőrség a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosította a feltételezett elkövetőket.
Egy szerb lap értesülése szerint egy politikus lett volna a célpontja, a megbízás teljesítéséért 16 millió forintot ígértek neki.
A magyar, a szerb és a holland hatóságok is kérhetik a kiadatást, a gyanú szerint mindhárom országban gyilkolt a vajdasági magyar férfi.
A rendőrség tette közzé az esetről szóló sajtótájékoztatón.
Tárgyalásáról lépett meg egy férfi Budapesten, miután megszerezte az egyik őr fegyverét. Autóval menekült, a rendőrök a XV. kerületben érték utol, meglőtték.
Percek alatt elfogták a férfit és társát.
Abdel-Kadir Azuzt Miszráta városában fogták el, a szélsőségesek egykori erős városából, Dernából menekült el.
A pestszentlőrinci hálózatot a rendőrség derítette fel, az ügyészség most emelt vádat ellenük.
Azóta letartóztatásban van.
Elfogtak egy férfit Magyarországon, aki a portugál sajtó szerint hackeléssel futballklubok különféle dokumentumait hozta nyilvánosságra.
Bombákat készített, harcművészetet tanult, és gyakorolta a vadonban való túlélést.
A férfi már házi őrizetben volt Londonban, amikor megszökött, november óta körözték.
A rendőrök egy órán belül elfogták a fenyegetőző férfit.
Bár a feltételezett kémkedésről az FSZB részleteket nem közölt, ha a férfit bűnösnek találják, akár 10-20 év börtönt is kaphat.