Elfogták a férfit, aki vascsővel támadt egy válogatott sportolóra

Garázdasággal gyanúsítják.

  • hvg.hu
Elfogták a férfit, aki vascsővel támadt egy válogatott sportolóra

Ahogy korábban megírtuk, február végén támadás érte Kiss Miklós válogatott terepfutót, miközben a Hármashatár-hegyen edzett. A sportoló az ATV-nek akkor azt mondta, a támadója előbb megpróbálta gázspray-jel lefújni, majd megütni egy vasdoronggal. Nem sikerült neki, Kiss ki tudott térni az útjából, majd dulakodás közben elvette a másiktól a vascsövet, és elhajította.

A rendőrség hétfő reggel közölte, hogy elfogták a támadót, B. Ferencet a II. kerületi Kondor úton.

A 38 éves férfit előállították, garázdaság vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.