Másodjára is sikerült több energiát előállítani fúzióval, mint amennyi a beindításához kellett
Néhány napja megismételték a tavaly decemberi tudományos áttörést, mely a fúzió formájában egyszer majd elhozhatja a korlátlan tiszta energiát is.
Néhány napja megismételték a tavaly decemberi tudományos áttörést, mely a fúzió formájában egyszer majd elhozhatja a korlátlan tiszta energiát is.
hvg.hu
Részletes energiafogyasztási adatokat mutathat majd a Windows 11, a funkción a jelek szerint már dolgoznak a Microsoftnál.
hvg.hu
Az EP Energiügyi Bizottsága elfogadta álláspontját a megfizethetőbb és fogyasztóbarátabb villamosenergia-piacra vonatkozó tervekkel kapcsolatban, a magyar kormánypárt azonban az ellenszavazók között volt. Ez azt is jelenti, hogy a Fidesz a kiszolgáltatott fogyasztók esetében sem tiltaná az áram kikapcsolását.
EUrologus
Majdnem ötödével kevesebb gáz fogyott idén eddig, mint tavaly, és ezt nem csak az magyarázza, hogy enyhe volt a tél.
hvg.hu
A Pennsylvaniai Egyetem kutatói LionGlass néven kifejlesztettek egy olyan üvegtípust, ami nem csak tízszer jobban ellenáll a törésnek, de még az előállítás is 30 százalékkal kevesebb energiát igényel. Mindez pedig számos területen hozhat áttörést.
hvg.hu
Eredetileg páramérő eszközt akartak építeni az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói, ám az egyik diák elfelejtette bedugni a készüléket a konnektorba. Az viszont ennek ellenére is működött.
hvg.hu
A háború miatt 2022-ben nagyon magasak voltak az energiaárak – erre pedig a kkv-k is ráfaragtak, mert a magas árakon kötöttek 2023-ra szerződéseket.
hvg.hu
Benyújtotta a kormány a 2024-es adócsomagot. Az üzemanyagok jövedéki adója megnő, több más energiahordozóét pedig úgy alakítják át, hogy ami a különadó volt eddig, mostantól az lesz a normális szint.
hvg.hu
A geotermikus energia hasznosításába nagy olajmultik is beszállnak. Egyre gyakrabban áramot termelnek a föld hőjéből.
Miután a sajtó értesült az esetről, sikerült orvosolni a technikai hibát.
hvg.hu
Igencsak bátor vállalást tett a Helion nevű vállalat: már 2028-tól fúziós energiát szállítanának a Microsoftnak, noha jelenleg még nem érték el ezt a célt, a legújabb reaktoruk is épül, és még a hatósági engedélyeket is be kell hogy szerezzék.
hvg.hu
Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető írásbeli kérdésben igyekezett megtudni, miért mi fizetjük az egész EU-ban a legtöbbet az orosz gázért, az Energiaügyi Minisztérium államtitkárától azonban csak a szokásos semmitmondó panelekre futotta.
hvg.hu
Az amerikai hadsereg bázisain egyre több áramra van szükség ahhoz, hogy a különböző berendezéseket üzemeltetni tudják. A jövőben ezt a jelenleginél jóval biztonságosabb módon biztosítanák a katonák számára.
hvg.hu
Amerikai és német kutatók szerint egyszerű megoldással lehetne jelentősen csökkenteni a közúti közlekedés által okozott környezeti terhelést, ám ehhez szükség lenne némi újításra.
hvg.hu
A Magyar Természetvédők Szövetsége korábbi értesülése nyomán péntek reggel azt írtuk, hogy társadalmi konzultáció nélkül készítette és küldte el Brüsszelnek a kormány azt a projektlistát, amit összesen 3675 milliárd forintnyi, az energiaátmenetre szánt uniós forrásból és hitelből finanszírozna. Ezt az értesülést utóbb cáfolta a Területfejlesztési Minisztérium. Mint lapunk megkeresésére írták: nem nyújtották be hivatalosan a tervezett beruházások körét, hanem előkészítő munka zajlik az Európai Bizottsággal, és lesz társadalmi egyeztetés is.
hvg.hu
A kormány egy határozatban korábban azt ígérte, hogy március 31-ig feloldják az erőművek építési tilalmát, azonban a szakemberek szerint ebből az ígéretből nem lett semmi.
hvg.hu
Új kőolajvezeték épülhet Szerbia felé, nyáron kötnék meg róla a megállapodást. A kormány gázszállításban is számít a déli szomszédra, megújították a bértárolási megállapodást, és közös szerb-magyar vállalat segítségével terjesztenék a földgázt a kelet-európai piacon.
MTI
Az eddigieknél nagyobb üzletekre és idővel nemzetközi terjeszkedésre számít a tőzsdei energetikai cég, az Alteo alapító igazgatósági tagja, ifj. Chikán Attila vezérigazgató, miután a többségi tulajdonos a Mol, valamint Tiborcz István és Jellinek Dániel lett. Interjú.
Az USA által szankcionált magyarok és a többiek. Biden elnök kezdi elveszteni a türelmét. A szövetségeseket ingerlő magyar politika a svéd NATO-csatlakozás ügyében. Az uniós migrációs politika hiánya egyre nagyobb károkat okoz. Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360
Az energiakereskedők szerint nem a most panaszkodó vállalkozásokkal tavaly kötött energiaellátási szerződések egyoldalú módosítása a megoldás. A lapunknak nyilatkozó jogász szerint van törvényes útja a szerződések átírásának.
hvg360