Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével fél százalékponttal 1,50 százalékra csökkentette irányadó kamatát, a kéthetes refinanszíropzási kamatminimumát. Az EKB alapkamata még sohasem volt 2 százalék alatt.
Az euróövezeti országok hazai összterméke átlagosan 1,5 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az előző negyedhez képest, közölték az EU statisztikai hivatalában csütörtökön az előzetes februári becslést megerősítve. Ezzel az euróövezeti GDP immár a harmadik egymást követő negyed óta csökken, egyre nagyobb ütemben.
A pénzügyi és gazdasági válság elleni fellépés további összehangolására sürgette az európai uniós tagországok vezetőit az Európai Bizottság a témáról szerdán kiadott újabb javaslatcsomagjában.
A több kelet-közép-európai uniós tagország felügyelete által szerdán kiadott deklaráció kiváltó oka az volt, hogy az utóbbi időben, elsősorban a sajtóban olyan értékelések és kijelentések hangzottak el, amelyek az unión kívüli és az unión belüli kelet-európai országok helyzetét próbálták összemosni - mondta Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetője.
Az EU-ban közvetlen felügyelet alá vonják a hitelminősítőket, köztük a Moody'st, a Standard & Poor'st, a Fitch Ratingset, ebben egyeztek meg szerdán nagyköveti szinten az EU-tagországok képviselői.
A magyar kormány és az Európai Bizottság szóbeli észrevételeit kifejtő tárgyalást tartottak szerdán az Európa Bíróságon az áfalevonás kérdésével kapcsolatos PARAT Automotive Cabrio ügyben, amely a Nógrád Megyei Bíróságról érkezett a luxembourgi székhelyű testülethez.
A német ellenkezés dacára "nagyon is él" a 180 milliárd eurós kelet-közép-európai stabilizációs programra tett magyar javaslat, idézte a szerdai Financial Times Gyurcsány Ferencet.
A pénzügyi válság a jelek szerint az euróövezeti felvételi folyamat rövidítésének megfontolására késztetett egyes európai uniós vezetőket, írja a Financial Times.
A román kormány változatlanul tartja magát ahhoz, hogy 2014-ben bevezetik az országban az eurót , ez áll a Brüsszelbe küldött új román konvergencia programban, amelyet a múlt héten hagyott jóvá a kabinet.
Brüsszelben elvetették a kelet-közép-európai régió 180 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagra vonatkozó javaslatát, mondván, az unió egyenként támogatja a nehéz helyzetbe került tagállamokat. Ugyanilyen sorsra jutott a gyorsított euróbevezetés javaslata is. Maradt tehát egyelőre az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által pénteken bejelentett 24,5 milliárd eurós segítség Kelet-Európának, amelynek instabilitása komoly fenyegetést jelent az euróövezetre nézve is. Mire lehet elég ez a pénzügyi mentőöv? Andor Lászlóval, az EBRD igazgatóságának tagjával beszélgettünk.
Európa tömbökre való újbóli felosztásának veszélyére figyelmeztet a cseh sajtó. A mértékadó cseh lapok hétfői kommentárjai szerint éppen ez történne meg, ha az Európai Unió (EU) elfogadta volna Magyarország javaslatát, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a közép-európai régió országainak.
Angela Merkel a kancellári hivatalban csaknem egyórás találkozó keretében fogadta pénteken Orbán Viktort. Meghallgatta a legnagyobb ellenzéki párt elnökének felvetéseit. Orbán Merkel támogatását kérte a közép-európai térség megsegítéséhez, illetve problémái megoldásához. A Fidesz elnöke a Konrad Adenauer Alapítvány meghívására utazott a német fővárosba. A hvg.hu értesülései szerint hamarosan Londonba indul.
Üdvözölte pénteken az Európai Bizottság, hogy a világ vezető nemzetközi befektetési és hitelintézetei több mint 24 milliárd eurós, közös finanszírozási programot állítottak össze a kelet-európai bankrendszerek és vállalatok megsegítésére.
Februárra mélypontra süllyedt mind az Európai Unióban, mind pedig az eurózónában az üzleti és a fogyasztói bizalom – közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
Az M0 autópálya Biatorbágy és Gyál közötti, jelenleg 2x2 sávos szakasza 2x3 sávra bővül, és egy átkötő szakasz, valamint két új Duna híd is épül - közölte a részleteket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel a 120 milliárd forintos szerdai kormánydöntésről.
Határokon átnyúló bankfelügyeleti rendszer megteremtését javasolta szerdán a francia Jacques de Larosiere vezette szakértőcsoport, amelyet tavaly októberben bízott meg a feladattal José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
A válság nyomán kialakult forrásszűke sok esetben nehéz, már-már lehetetlen helyzet elé állítja a közepes méretű - 2-13 milliárd forintos éves árbevételű – vállalatokat. Ám a feltörekvő középvállalatok (FKV) piacképes termékeinek, szolgáltatásainak nagy segítséget jelenthetnek azok a gazdaságfejlesztési és innovációs kiírások, amelyek keretében több mint 110 milliárd forint többletforrásra pályázhatnak.
Nyitott légkörű megbeszélést vár José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke Gyurcsány Ferenccel a miniszterelnök keddi brüsszeli látogatásán – szögezte le Barroso egyik szóvivője.
A közel-keleti békefolyamat továbbvitelére szólította fel hétfőn Benjamin Netanjahu kijelölt izraeli miniszterelnököt az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.