Itt az új mandátumbecslés az EP-ből: őrzi előnyét az Európai Néppárt
Az EU-pártiak stabil többségét mutatja a legfrissebb, hétfő délután közölt előzetes eredmény is.
Az EU-pártiak stabil többségét mutatja a legfrissebb, hétfő délután közölt előzetes eredmény is.
hvg.hu
Az építési és közlekedési miniszter beadványát érdemi vizsgálat nélkül visszautasították, így az LMP elkezdheti az aláírásgyűjtést a népszavazáshoz, hogy a kormány rendeletekkel ne engedhessen eltérést az érvényes országos és helyi építési jogszabályoktól.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a választási este nagy nyertese Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és az Európai Néppárt csúcsjelöltje volt. Ezt éreztette is, amikor Brüsszelben, az Európai Parlamentben nem sokkal éjfél előtt színre lépett, egyértelmű diadalról beszélt, amit a számok ismeretében nem is lehet megkérdőjelezni – de még árnyalni sem.
Marine Le Pen a francia választás nagy nyertese.
hvg.hu
Az uniópárti „nagykoalíció” többségét semmi nem fenyegeti.
hvg.hu
Második helyre jött fel a szélsőjobboldali párt.
hvg.hu
Csütörtökön kezdődött, vasárnap ért a finisbe a demokratikus világ egyik legnagyobb voksolása: az európai parlamenti választás során a 27 tagországban csaknem 370 millióan döntöttek arról, ki lesz az a 720 képviselő, aki a következő öt évben részt vehet az EU egyetlen közvetlenül választott testületének munkájában. Este 11-kor mindenhol bezártak a szavazófülkék – mi pedig követtük az eredményeket.
Az talán nem meglepő, hogy a fideszesek nyolcvan százaléka így vélekedik, az azonban érdekes, hogy hangsúlyos ez a vélemény a DK–MSZP–Párbeszéd és a Tisza Párt szavazói körében is.
hvg.hu
Belgiumban délután négy órakor véget ért a szavazás. Ezúttal a belgák nemcsak EP-képviselőket, hanem regionális és szövetségi parlamentet is választanak. Az eredményeket nagyon hamar összesítik, mivel a voksolás elektronikusan történt.
Szlovákiában már szombaton megtartották az EP-választásokat, s bár a hivatalos eredményeket csak vasárnap este teszik közzé, a kiszivárgott hírek szerint a liberálisok végeztek az első helyen, megelőzve Robert Fico kormányfő pártját.
Az Európai Parlamentben a jobboldali populisták általában a többséggel szemben szavaznak, de több kérdésben is megosztottak – derül ki a Deutsche Welle adatelemzéséből. Mi várható a következő parlamenti ciklusban, amelynek a jobboldali konzervatívok és radikálisok a felmérések szerint nagyobb létszámmal futhatnak neki, miközben az európai frakcióik is jelentősen átalakulhatnak? A kérdés abból a szempontból is jelentős, hogy hová ülnek be a Fidesz képviselői.
Deutsche Welle
Az európai parlamenti választások előtt az orosz politikai és gazdasági érdekekhez köthető álhírek sora árasztotta el Európát, ezek terjesztését a generatív mesterséges intelligencia nagyon megkönnyítette. Bár az Európai Unió – és számos tagország külön is – hatványozott erővel küzd a kamuhírek és a zavarkeltés ellen, ennél sokkal többre lenne szükség.
Tiszóczi Roland
Légből kapott állításokra hivatkozva a sorozás visszaállításának rémével riogat a Fidesz. Eddig épp a kormány kacérkodott a gondolattal.
Az Európai Bizottság szerint a két tagjelölt megfelelő reformokat vezetett be, a döntés így az Európai Unió tagállamainak kezében van.
hvg.hu
Az EU diktál a kormányoknak – szól az unalomig csépelt orbáni frázis az uniós jogalkotás és a nemzeti kormányok törvényhozói munkája kapcsolatáról. Az európai választások előtt érdemes tisztázni, ki miről hogyan dönt a brüsszeli bürokráciában.
Folk György (EUrologus)
Hollandiában már lezajlott az EP-választás, de az eredményeket – a többi tagállaméval együtt – majd csak vasárnap este hozzák nyilvánosságra, amikor a legutolsó szavazókört is bezárták. Az exit poll azonban meglepetést hozott, úgy tűnik, hogy Geert Wilders tavaly országos választásokat megnyerő radikális pártja a második helyen végez a baloldali koalíció mögött.
A Fidesz majdnem euroszkeptikus, a Tisza Párt Unió-képe pedig nagyon közel áll a kormánypártokéhoz.
A Népszava információi szerint múlt pénteken már egyeztetett telefonon Magyar Péter és Manfred Weber.
hvg.hu
Egy közlekedéssel foglalkozó szervezet kiszámolta, milyen mértékben fogják szennyezni a környezetet a labdarúgó Európa-bajnokságon a csapatok és hogyan lehetne az utazásokat környezetbarátabbá tenni. A vizsgálat végkövetkeztetése, hogy a csapatok hatvan százalékkal csökkenthetnék a kibocsátást, ha nem repülnek.