Még több falusi italboltost támogat a kormány
Igen népszerű a kiskocsma-program, már a jogosultak 80 százaléka leadta pályázatát.
Igen népszerű a kiskocsma-program, már a jogosultak 80 százaléka leadta pályázatát.
A terézvárosi önkormányzat évek óta egyeztet a kormánnyal a Podmaniczky park létrehozásáról.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium azt közölte, hogy még nincs döntés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által hátrahagyott épületek hasznosításáról.
Hitelből és költségvetési forrásokból újítaná meg a vasutat a kormány, ha már az uniós pénzeket befagyasztották.
Milliárdokat vontak meg az egészségügyi ellátórendszertől, fejlesztési projektek, gyógyszertárak, de még a Magyar Vöröskereszt is támogatásoktól esett el.
Egyelőre a jogelőd intézmények oldalairól lehet tájékozódni, illetve vannak egyéb szolgáltatások.
Áttörést ért el a brit Materials Nexus nevű cég, ami a mesterséges intelligenciát vetette be, hogy megszabaduljon a mágnesekben használt ritkaföldfémektől.
Kevin Scott, a Microsoft technológiai igazgatója egy levelezésben arról írt, hogy a Microsoft lemaradt a Google mögött a mesterséges intelligencia fejlesztésében, és ez egyre inkább aggasztó.
Mobil gázérzékelőket, háttérsugárzást jelző detektorokat és létesítmények rezgésfigyelését végző szenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének (HUN-REN EK MFA) kutatói – közölte az intézmény.
Állítólag nem halad jól a GTA 6 fejlesztése, a home office felszámolása is késleltetheti a játék eredetileg tervezett, 2025 eleji megjelenését.
Barcza Attila soproni Fidesz-képviselő ebből a témából doktorált.
„Beszéljünk őszintén, választás közeledik” – mondta Gelencsér Attila, a kaposvári választókerület fideszes országgyűlési képviselője.
A londoni védelmi minisztérium úgy fogalmazott, hogy a rakétafenyegetés elhárítása “kevesebb időt vesz igénybe, mint ennek a mondatnak az elolvasása”.
A hirdetők összehangolt fellépése Musk szerint sérti a trösztellenes törvényeket.
Vajda Ádám és Bacsur Dániel 17 évesen azon dolgoznak, hogy Farfler nevű találmányukkal könnyebbé tegyék a kerekesszékkel élők életét. A két fiatallal a Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézetében rendezett versenyen beszélgettünk.
Pszichikai gyakorló és kollégium is helyet kap majd az épületegyüttesben.
Sem online, sem üzletekben nem tudnak majd vásárolni az OTP ügyfelei egy közelgő rendszerfejlesztés miatt.
Turbó fokozatba kapcsolhatnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések az Európai Unióban. A tisztviselők óriási MI-gyárakat hoznának létre, amely az egészségügytől a tudományig sorra hozná az innovációkat a világnak.
Gelencsér Attila, a kaposvári választókerület fideszes országgyűlési képviselője korábban arról beszélt, a felzárkóztatási programban elérhető támogatásokat célszerű lenne még a választások előtt látható fejlesztésekre fordítani. A minisztérium szerint szakmai döntések születnek minden esetben.
Holnap reggel 2 és 5 óra között kell számítani a banki szolgáltatások szünetelésére.