#Fidesz

Nagy Imre unokája: A diktatúra a nyakunkba liheg

Jánosi Katalin harminc évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy lesz egy új önkényuralom Magyarországon. A Nagy Imre Alapítvány kurátora a hvg.hu kérésére visszaemlékezik, mi történt az újratemetéskor, amit ő nem is hív újratemetésnek. A Hősök terén összegyűlt tömeg emelkedett némasága, a nemzet lelkiismeretének hangjai, a gyász és a tisztelet nagy emberi kárpótlást nyújtottak neki 1989. június 16-án. De – veti fel – talán mégsem Orbán Viktorra kellett volna bízni a feladatot, hogy szóljon az összegyűltekhez. Elmondja azt is, mi bántotta igazán abban a beszédben.





Iványi Gábor: Boldogok, akik nem élték meg, mi lett a rendszerváltásból

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze is ott volt harminc évvel ezelőtt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén. Iványi Gábor azt mondja, a fájdalom friss könnyeit látta az elhunytak szeretteinek arcán, Orbán beszédére pedig nem igazán emlékszik a Hősök teréről. De már akkor sejteni lehetett az autokrácia való hajlamot a kormányfőben. Interjú.




Orbán: Az erő számít

Megejtette Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjúját a Kossuth rádióban. A miniszterelnök úgy látja, a V4-ek, benne Magyarország egyenrangú félként fog tárgyalni Németországgal és Franciaországgal. Beszélt a Hableány tragédiájáról is.





Pofátlan indokkal hagyta futni a fideszes plakáttépkedőket a rendőrség

Hiába ismerte be tettét az a győri aktivista, aki az EP-választás előtt leszedte és egy Fidesz-logós furgonnal elvitte az MSZP kihelyezett plakátjait, a rendőrség visszadobta a feljelentést, és lezárta az ügyet. A plakáttépkedő ugyanis arra hivatkozott, hogy ő csak azért szedte le az ellenzékiek politikai hirdetéseit, mert azokat a szelektív hulladéklerakóba akarta vinni – a hatóság szerint így már nem is történt lopás. A helyi szocialista elnök szerint ennyiből egy Audit is el lehet kötni, tettenérés esetére mostantól itt a jolly joker magyarázat.


Akkor döbbent rá az ország: már itt tartunk!

Miért kavart akkora botrányt Orbán Viktor 1989. június 16-i beszéde? Milyen jogos és jogtalan kifogások merülhettek fel vele kapcsolatban? Miként mondhatott ő beszédet, amikor a megállapodás szerint politikai szervezetek nem is delegálhattak szónokot? Miért ragadt meg a közemlékezetben, hogy Orbán „küldte haza” azon a napon az oroszokat? Ezekre a kérdésekre kaptunk választ Hegedűs Istvántól, a Magyarországi Európa Társaság elnökétől, aki 1989-ben „a legmérsékeltebb antikommunista” volt a Fidesz vezetésében.



Márki-Zay Kálmán Olgának: A legelhivatottabb fideszes voltam

Beszélgetőkönyv jelenik meg az Athenaeum Kiadónál, Kálmán Olga kérdezte Márki-Zay Pétert, a kötet címe Szeretemország. A hvg.hu a kiadó engedélyével részleteket közölhet a jövő pénteken megjelenő könyvből. Kiderül például, hogy két dolog meg van tiltva Márki-Zay számára. Hogy igent és nemet mondjon arra, akar-e miniszterelnök lenni. Azt is megtudhatjuk, mit talált a mostani polgármester Demján Sándor lakásán, amikor a tengerentúlon dolgozott.


Hidvéghi: a Fidesz fog dönteni a néppárti tagságról

A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között - mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt frissen megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.


Pogátsa: Itt nincs jóléti állam

Az elmúlt években jóval többet kellett volna költeni az oktatásra, az egészségügyre, a kutatás-fejlesztésre, a technológiaváltásra vagy a kis- és középvállalati szektor támogatására, mert ezek nélkül nem lehet kitörni a közepes fejlettség csapdájából – mondta Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense a Magyar Hangnak adott interjújában.