#fizika



Krausz Ferenc a HVG-nek: „Ha ez sikerül, Magyarországon rakhatjuk le a jövő megelőző orvoslásának alapjait”
 

Krausz Ferenc a HVG-nek: „Ha ez sikerül, Magyarországon rakhatjuk le a jövő megelőző orvoslásának alapjait”

Lányaiból talán azért sem lett fizikus, mert látják, hogy egy elszánt tudós reggeltől estig a laborban van. Kiemelkedő képességek helyett inkább ezt, a cél érdekében meghozott áldozatokat tartja fontosnak Krausz Ferenc, akiről kedden a Nobel-bizottság mondta ki, hogy kutatásainak eredményei sorsfordítók az emberiség számára. A fizikussal hosszan beszélgethetett a HVG. Ígéri, amin most dolgozik, az átformálhatja az orvostudományt.


Ki Krausz Ferenc, Magyarország legújabb Nobel-díjasa?
 

Ki Krausz Ferenc, Magyarország legújabb Nobel-díjasa?

Már korábban is számos elismerést szerzett Krausz Ferenc, aki már évtizedek óta dolgozik a fizika területén: egyebek mellett az ő csoportja állította elő a világon az első attoszekundumos fényimpulzusokat, még a 2000-es évek elején.

hvg.hu hvg.hu

Krausz Ferenc, az elektronok lesifotósa: ebből a videóból 8 perc alatt meg fogja érteni, miért járt az idei fizikai Nobel-díj
 

Krausz Ferenc, az elektronok lesifotósa: ebből a videóból 8 perc alatt meg fogja érteni, miért járt az idei fizikai Nobel-díj

Krausz Ferenc – Az elektronok lesifotósa címmel készült rövid portrévideó az idei fizikai Nobel-díjat két társával kiérdemlő magyar születésű, Németországban dolgozó tudósról. Az ember mellett a tudomány is előtérbe kerül, a film bemutatja, miért lehetnek szó szerint életbe vágóak Krausz Ferenc és az attoszekundumos fizika felfedezései.

hvg.hu hvg.hu













Amit senki nem ért, azt most bárki kipróbálhatja: kvantumkorreláció-emulátort tett közzé a Wigner FK
 

Amit senki nem ért, azt most bárki kipróbálhatja: kvantumkorreláció-emulátort tett közzé a Wigner FK

A Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai egy olyan számítógépes hálózati szolgáltatást fejlesztettek ki, amely alkalmas a kvantumos, illetve az úgynevezett nemjelző korrelációk szoftveres megvalósítására. A mindenki számára elérhető szolgáltatástól a kutatók azt várják, hogy új alkalmazások fejlesztéséhez, további felhasználási lehetőségek felfedezéséhez járulhat hozzá.

hvg.hu hvg.hu