Átlépte a kétezer forintos határt a fizikai dolgozók átlagos órabére az első negyedévben
A Trenkwalder szerint az ország legtöbb régiójának átlagórabérei között nincs jelentős eltérés, azok 1800-2000 forint közötti sávban mozognak.
A Trenkwalder szerint az ország legtöbb régiójának átlagórabérei között nincs jelentős eltérés, azok 1800-2000 forint közötti sávban mozognak.
Felmérték, hogy keresnek a fizikai dolgozók. Egy év alatt közel ötödével nőtt az órabérük, amiben szerepet játszott a minimálbér-emelés előrehozatala is.
Ettől azonban van eltérés országrészenként. Van, ahol 1900 forintot is eléri az órabér, másutt az 1400 forintot sem éri el. Tavalyhoz képest 10 százalék feletti a bérnövekedés, ami meghaladja még a középvezetők fizetésének emelkedését is, ám az infláció miatt a reálbér még csökkenhet is.
Budapest és Közép-Magyarország továbbra is kiemelkedik az országos átlagból, ezekben a régiókban 1900 forint körüli értékét mértek.
Közép-Magyarországon és a fővárosban a legjobb a helyzet, az átlagórabér ott az 1900 forintos szintet is átlépte.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1388 forint volt idén az első negyedévben, 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1326 forintnál – derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t szerdán.
Ez a negyedik negyedév adata, és majdnem 10 százalékkal magasabb, mint a korábbi.
Nőttek a fizikai órabérek, de még mindig óriási a különbség az egyes megyékben.
Az igazgatókét, vezető beosztásban dolgozókét nem.
Ez 21 százalékkal magasabb, mint az egy évvel ezelőtti adat.
Három országban többségbe kerültek azok, akiknek egy percre sem kell felállni munka közben.
14 százalékkal magasabbak a fizikai órabérek tavalyhoz képest. A középvezetők körében a 4 százalék körüli bérnövekedést több kiegészítő bérelem kompenzálta.
Az ország nyugati felén kétszer annyit kap egy melós, mint a keletin.