#fuvarozók

Így tegyen jót a magyarokkal a német állam

Óránként az eddigi bér duplája, 2800 forint illeti meg azt a kamionsofőrt, aki Németország területére lép, még akkor is, ha magyar fuvarcégnél dolgozik. Az év elején bevezetett német törvény mégsem okozhat örömet a sofőröknek, mert a magyar munkahelyük nem bírja el a jóval magasabb fizetést. Egy munkavállaló így havonta akár 200 ezer forint költségnövekedést jelent a munkahelyének. Ezért a magyar fuvarcégek rá vannak kényszerítve, hogy ügyeskedjenek – és ők ügyeskednek.

Nagy Gergő




Okosabban kéne szedni az e-útdíjat

Miközben a kormányzati kommunikációban az a legfontosabb a tavaly júliustól bevezetett elektronikus útdíj-rendszerrel kapcsolatban, hogy az képes volt túlteljesíteni a bevételi célt, és 75 milliárd helyett 79 milliárd forintot tett az államkasszába, a rendszer éppen a fenntarthatóságával nem foglalkozik. A fuvarozók ugyanannyit fizetnek egy null-kilométeres, és egy 10 éves teherautó után is.

hvg.hu

Dühösek a román fuvarozók

Munkabeszüntetést helyeztek kilátásba jövő hétre a romániai fuvarozók, akik így akarnak tiltakozni az ellen, hogy januártól pótlólagos jövedéki adót vetnének ki az üzemanyagra a kormány. A literenként hét eurócentes - a minden évben betervezett emelésen felüli - jövedékiadó-emelést a román kormány azért akarja bevezetni, hogy az így befolyt összegből autópályát építhessenek.

MTI

ÁAK: Gyorsan belejöttek a sofőrök az e-útdíjba

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) tapasztalatai szerint az útdíjfizetésre kötelezettek gyorsan megtanulták a július elsején bevezetett új rendszer használatát, ez a regisztrált felhasználók és tehergépjárművek növekvő számából is látszik.

MTI



Meglesz a várt bevétel az e-útdíjból

Két hónap alatt 26 milliárd forint bevételt hozott az e-útdíjrendszer, az eddigi eredmények alapján tarthatónak tűnik a fél évre tervezett 75 milliárd forint – írja a Világgazdaság keddi számában.

Világgazdaság
  • Világgazdaság
  • MTI


E-útdíj: teljesen áthárítják a többletterhet a termelőkre, kereskedőkre

Az e-útdíj miatt keletkezett többletköltséget az elmúlt hetek tapasztalatai szerint a fuvarozók teljes egészében áthárítják a szállítás megrendelőjére, azaz a termelőre, feldolgozóra vagy kereskedőre - közölte a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Ez a többletteher a szállítási díj harmadát teszi ki az adataik szerint.

MTI






Orbán levelet kapott az e-útdíj miatt

A használatarányos útdíj, azaz az e-útdíj bevezetése előtt 25 napos valós próbaidőre van szükségük a fuvarozóknak, különben kilométeres sorok alakulhatnak ki a határokon – közölte a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) csütörtökön.

MTI

E-útdíj: lehet, hogy nem indul el csütörtökön a regisztráció

Az e-útdíjról szóló rendelet szerint a fuvarozók június 20-tól regisztrálhatják járműveiket az Állami Autópálya Kezelő rendszerében. A rendszer tesztelése még mindig tart, ezért nem biztos, hogy holnap megkezdhető a regisztráció. Az ÁAK oldalán a kezdés dátumát átírták június 24-re.

hvg.hu

E-útdíj: drága lesz bliccelni

Épülnek a kamerás megfigyelőrendszer első elemei a 49-es úton. A július 1-jével startoló e-útdíj-rendszer bár csak őszre készül el teljesen, kizárja a bliccelést az útdíjas szakaszokon.

hvg.hu