Kínai cég húz fel egy 23 milliárdos gyárat Kaposváron
Kétszáz új munkahely létrehozását ígérik cserébe.
Kétszáz új munkahely létrehozását ígérik cserébe.
MTI
Orosz kereskedelmi célpontok is az ukrán támadások célkeresztjébe kerülnek, ami a nyugati szankciókkal együtt jelentős károkat okoz a hadiiparnak és a gazdaságnak.
Bár van olyan hely, ahol az alapvető tanszereket már 15 ezer forint alatt is be lehet szerezni, a Regio Játék kutatása szerint egy gyerek beiskolázása ennél jóval drágább is lehet.
hvg.hu
Elvben nyilvános, gyakorlatilag nem az, hogy kik a magyarországi gazdálkodó szervezetek tényleges tulajdonosai. A magántőkealapok gazdáit pedig – megszegve az uniós szabályokat – fel sem kell tüntetni a listán. Ez eddig nem szúrta az EU-s hatóságok szemét.
A legnagyobb megrendelő, az állam az idei évre közel 3 ezer milliárd forint értékű beruházás megvalósítását függesztette fel.
hvg.hu
Ez vagy azt jelenti, hogy a kormány komoly háborús fenyegetettséget érzékel, vagy csak arra kíváncsi, hogy mennyi a minimális munkaerőszám, amivel az állami cégek még működni képesek.
hvg.hu
Se országtorta, se új kenyér augusztus 20-ra.
hvg.hu
A szülőknek idén talán kevesebb fejfájást okozhat az iskolakezdés, mint egy évvel ezelőtt: bejártuk a hipermarketeket, áruházláncokat, és papír-írószer boltokat, megnéztük a webshopokat, és azt tapasztaltuk, hogy volt olyan hely, ahol az alapvető tanszereket már 15 ezer forint alatt is be lehet szerezni. Persze volt olyan üzlet is, ahol akár 40 ezer forintot hagyhatunk a kasszánál. Megnéztük, mennyibe kerül alsó hangon az iskolakezdés egy általános iskolásnak.
Gonda Gréta
A Közel-Keleten újból kiéleződnek a soha nem szűnő háborús aggodalmak, amelyek az egyik kis ország, Libanon esetében már szinte meg se ütik az ingerküszöböt. Az ország évek óta tartó katasztrofális helyzetét látszólag napról-napra tetézi egy újabb sorscsapás, ami milliókat hoz kilátástalan helyzetbe, a válságot előidéző politikai elit magával van elfoglalva, nemzetközi segítségre pedig kár számítani.
Két tucat fejlesztésről döntött a kormány.
hvg.hu
Minden várakozásnál rosszabb lett a magyar GDP-adat; új utakat keresnek a civil szervezetek, miután a Nyílt Társadalom Alapítvány belengette az EU-ból való részleges kivonulást; rendkívüli kamatemeléssel próbálják menteni az orosz gazdaságot. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Számtalanszor elénekelt Tavaszi szél vizet áraszt, Novák Katalin-beszéd, Gripen-áthúzás és szaltózó rackajuh is volt az atlétika-vb megnyitóján. Mészáros Lőrinc is tiszteletét tette.
Oroszország július közepétől fogva már rendszeresen a G7-EU-Ausztrália trió által kimért árküszöb fölött kínálja az olaját Indiának, egyből nyolchavi csúcsra is törtek a bevételek. Közben, mint kiderült, már rögtön a tavalyi bevezetése óta ki is játszották az ársapkát, és ehhez mit sem sejtő nyugati cégek egész sora asszisztált. Egy friss moszkvai bejelentés alapján pedig nemsokára tovább mélyítik a globális olajhiányt, még jobban felhajtva az árakat, úgy, hogy idén világszinten rekordfogyasztás várható. Itthon is rohamosan drágul a benzin és a dízel, és jövőre még rosszabb lesz a helyzet.
Az egységes mértékű emelés és a magasabb ellátást kapó újak miatt megugrott a magas nyugdíjak száma. A rendszer ezer sebből vérzik, és ezzel a kormány is tisztában van. Mutatjuk, mit ígért az EU-nak.
Kína korábban csodaszámnak tartott ingatlanfejlesztő óriása csődöt jelentett, az ázsiai óriásgazdaság negyedét adó ingatlanszektor így ismét egy öles lépéssel közelebb került a bedőléshez, és vele tarthat a szintén akut fájdalmakkal küszködő pénzügyi rendszer. Az évek óta húzódó válsághelyzetből a kiutat jelentheti egy nagy menekítési akció, vagy akár egy újabb Lehman Brothers is. Kívülről abban lehet némi örömet lelni, hogy olcsóbbak lehetnek a telefonok.
Érdekes egybeesés, hogy az Art Related Solution Képzőművészeti Galéria és Tanácsadó Kft. az MCC-Libri-ügy előtt egy hónappal bővítette a tevékenységi körét.
hvg.hu
Szijjártó Péter szerint a kivitelezési szerződés módosítása után gyorsabban és egyszerűbben mehet majd az erőműépítés. Egyéb részletet nem osztott meg. A kormány korábban megígérte, hogy a módosítást nyilvánosságra fogják hozni.
A Bloomberg számára írt véleménycikkben Alexandra Prokopenko úgy értékeli, hogy a megtorló intézkedésekkel nem sikerült ugyan bedönteni az orosz gazdasági erődöt, de a Nyugat körös-körül időzített bombát tett az építmény falai alá.
hvg360
Hiába tett le 250 millió dolláros óvadékot, Sam Bankman-Fried, az egykori kriptokirály addig próbálta zsarolni a tanúkat, amíg rács mögé nem küldték a tárgyalása kezdetéig. Most már a csalás vádjai mellett arról is számot kell adnia, miért adta ki a médiának az ellene tanúskodni készülő volt barátnője naplóit, és arról is, tényleg politikusokat próbált-e megvásárolni.
Sztojcsev Iván
A HR-osztályra is keresnek középvezetőt.
hvg.hu