#gazdaság



Gyanús, hogy csak azért fáj Trumpnak a nigériai keresztények üldözése, mert Kínát akarja ütni

Bár Donald Trump a keresztények elleni támadásokra hivatkozva mérne csapást Nigériára, a jelek szerint sokkal inkább Kína orra alá törne borsot egy esetleges beavatkozással. Peking óriási összegeket fektetett be az országban, amit igyekszik megvédeni, míg az Egyesült Államok katonai erővel jelenne meg a térségben. A nagyhatalmi rivalizálás vesztese Nigéria lehet.


A technokrata láncfűrész felemelkedése és bukása: így építették fel, majd sorvasztották el Elon Musk mindent szétverő csapatát, a DOGE-t

A Trump-kabinet Kormányzati Hatékonyságért Felelős Hivatala sztárprojektként indult, aztán teljes csendben múlt ki, jóval tervezett idejének lejárta előtt. De legalább egyből az eszetlen rombolás szimbólumává vált – és mint kiderült, jóval kevesebb összeget spórolt meg az amerikai kormánynak, mint amit lejelentett. Közben közvetlenül százezrek életét keserítette meg, közvetve pedig milliók szenvedését fokozta a világ legszegényebb szegleteiben.





Hitelminősítés: a kormány pofont vagy csak sallert fog kapni a Moody’stól?

A gazdasági és államháztartási előrejelzések rontása és a dorgálás biztos, de nem volna meglepő egy leminősítés sem a bóvli peremére a Moody’s-tól. A magyar minősítéshez kapcsolt kilátás egy éve negatív, azóta romlottak a gazdasági kilátások, a befagyasztott uniós támogatások egyre inkább elveszni látszanak, a kormány pedig elengedte az eddig legfőbb pozitívumnak tartott költségvetési fegyelmet, az államadósság rövid távon emelkedő pályára állhat.













Magyarország olajat önt Szerbiára

A Mol növeli a szerbiai exportját, a magyar kormány pedig fel akarja gyorsítani a szerb–magyar kőolajvezeték építését, miután az amerikai szankciók miatt leállt a szerb oroszolaj-import, és az ország orosz többségi tulajdonban lévő finomítóját is le kell állítani, ha nem kerül rá gyorsan vevő.