A One bekebelezett 155 ezer műholdas ügyfelet
Lezárult a tranzakció, amelynek keretében a Direct One hazai műholdas ügyfélköre a 4iG-csoporthoz kerül. Az ügyfeleknek decembertől már a One szolgáltat.
Lezárult a tranzakció, amelynek keretében a Direct One hazai műholdas ügyfélköre a 4iG-csoporthoz kerül. Az ügyfeleknek decembertől már a One szolgáltat.
HVG
Óriási válságokat is jósoltak már közgazdászok úgy, hogy aztán szinte semmi nem történt, máskor pedig az igazi krízis érkezését napokkal az összeomlás előtt sem vették észre. Megvan a magyarázat a hibákra, ahogy azt is felsorolták, melyek a leggyakoribb tévedések, amelyekbe belefuthatunk, ha azt nézzük, válság közelít-e.
A hadiipar megváltásként várt felpörgése legkorábban jövőre indulhat, Németország továbbra is be van ragadva a mocsárba. A rendszerszintű problémákra jó másfél évtizedes késéssel novemberben érkezett meg a kormányzati reakció, de a valóban jelentős reformcsomagnak még át kell mennie a parlamenten is.
A Honvédelmi Minisztérium válaszol. Ezzel visszaállították a honvédség légi szállítóképességét. Jó hete volt a légierőnek, három új L–39 Skyfox gép is érkezett.
Egyértelműen az EV-k növekedése húzza felfelé a piacot.
HVG
Olyan erővel érvényesül a baby boomer generációhoz és a Z korosztályhoz tartozók vásárlási szokásainak eltérése, hogy a kereskedők új fogalmat alkottak rá. Ez a tiktokosítás.
Azon cégek körében, amelyek mesterséges intelligencián alapuló szoftvereket használnak, csupán 17 százalékánál létezik valamilyen belső szabályozás.
HVG
A klímaváltozásnak köszönhetően megnyíltak Kína előtt Oroszország északi felségvizei, ami áldás a kereskedelemre és csapás a környezetre.
A bank vezetői úgy látják, ott a további növekedés lehetősége a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő bankban.
Cégalapítások terén pedig a negyedik legalacsonyabb számot hoztuk.
HVG
Lehajol a kis Magnet Bank azokért a célpontokért, amelyek másnak nem kellenek, s e stratégia eddig bejött. Dilemma azonban számukra, hogy megéri-e belépniük a budapesti tőzsdére.
Az I. kerület most szeretne rájönni, mégis hogyan sikerült elfelejteni 393 millió begyűjtését.
HVG
A megduplázott banki különadó és az emelt költségvetési hiánycél mellett minden bizonnyal szükség lesz újabb megszorításokra. Az elmúlt évek alapján további különadók és burkolt adóemelések várhatók.
Tajvan kérdése ismét gyújtópontként fenyeget Kína és Japán amúgy is kényes viszonyában. Kemény szavak hangzanak el mindkét oldalról potenciális háborús helyzetről, legyen szó katonai műveletekről, vagy épp a halászatról. A japán miniszterelnök nagy port kavart kijelentései leginkább a japán gazdaság egyik legfontosabb ágazatának okozhatnak komoly károkat.
Nagyon kevesen használják ki a maximális adó-visszatérítést a nyugdíj-megtakarításoknál.
HVG
Az ipari termelés évek óta zsugorodik, s a mélypontot még mindig nem érte el. Az elmaradó beruházások tartós roncsolódást okoznak.
Beláthatatlanul messze van a költségvetésben újra és újra betervezett négy százalék körüli gazdasági növekedés – derül ki az Európai Bizottság friss prognózisából, amelyből kiolvasható, hogy 2020–2027 között a magyar gazdaság jócskán lemarad a regionális versenyben.
Milliárdos bevételű húsfeldolgozó, részesedés a MagNet Bankban, naperőművek Leisztinger Tamás bevásárlókosarában.
HVG
A lengyelek, a románok és a bolgárok több száz millió eurót hívhatnak le a Norvég Alapból, Magyarországon kormányzati megegyezés nincs, így csak a civil szervezetek 20 millió eurós támogatásáról történt bejelentés.
A magyar olajtársaság és szlovák leánya arra kéri az EB-t, hogy kísérje szoros figyelemmel a horvát cég új olajszállítási gyakorlatát, amely a panaszosok szerint fokozza az ellátásbizonytalanságot.
HVG