Átalakul a külföldi autók honosítása: ezentúl a magánállomások is vizsgáztathatnak
Jelentősen felgyorsulhat a rendszer.
Jelentősen felgyorsulhat a rendszer.
HVG
A munkanélküliségi ráta 4,3 százalékos volt, összesen 4669 ezer ember dolgozott a március–májusi időszakban.
HVG
Éjszaka megjelent az az MNB-rendelet, amely megszabja, melyik banknak melyik kisebb településre kell bankjegykiadó automtaatát telepítenie még idén. A bankok cserélgethetnek, a lista így még változhat.
HVG
Bár az izraeli gazdaság a várakozásoknál jobban teljesít a Hamász 2023. október 7-ei terrorakcióját követő háború időszakában, mindenki tudja, hogy a zsidó állam forrásai sem végtelenek, s ha tovább folytatódna a június közepe óta tartó összecsapása Iránnal, az súlyosan veszélyeztetné gazdaságát és hadserege védelmi képességeit.
A CATL szerint a második gyárrész megvalósulása nem kérdőjeleződött meg, csupán felülvizsgálják a beruházás ütemtervét.
HVG
Várják, hogy a gyár elkezdjen termelni, de azért leírták, hogy „a beruházó a mindenkori piaci viszonyok, valamint a világgazdaság alakulásának fényében” hozza meg döntéseit.
HVG
A Mol viszont bevezette a dinamikus árazást, ami azt jelenti, hogy akár naponként változhatnak az árak.
HVG
A Nvidia, a mesterséges intelligencia használatához szükséges chipek legnagyobb gyártója az MI-modellek felfutásával párhuzamosan nagyot ment a tőzsdéken 2025 elejéig. Ezt halvány hónapok követték.
HVG
A dekriminalizáció mellett pár éve sikeresen kampányoló párt kilépett a kormánykoalícióból, de hivatalosan nem közölték, hogy emiatt született-e a döntés.
hvg.hu
Új módszerekkel csábítaná üzleteibe a vevőket a svéd vállalat.
HVG
Egymilliós ruhát és nyolcmilliós táskát vélt felfedezni a képviselő Rogán Antal egykori feleségének képén.
hvg.hu
A hibridek viszik most előre a piacot.
MTI
A Telex értesülései szerint már több embert ki is rúgtak.
HVG
A vállalkozások szentimentje valamelyest javult, és pozitív, hogy az áremelési hajlandóság csökkent. A lakosság viszont pesszimistább lett, az inflációs várakozások romlottak és fenyegetőbbnek érzik a munkanélküliséget.
HVG
A HVG információi szerint a Kisfaludy-program több százmilliárd forintjának a kiosztása után folyamatosan csökken a Magyar Turisztikai Ügynökség jelentősége, ennek is betudható a tisztán politikai kinevezett.
HVG
Újabb okosszemüveggel állt elő a Meta, amely mesterségesintelligencia-képességeket is felvonultat.
Kevesebbel is beérnék a mai amerikaiak elődeiknél, de egy magyarnak ez még mindig sok.
A várakozásokhoz képest nem sok váratlan esemény történt az elmúlt évek legvisszafogottabb NATO-csúcsán. A legfontosabb elem a védelmi kiadások emelése, de a szöveg cáfolja Trump tegnapi kijelentését. Ami igazán érdekes, hogy mi maradt ki a dokumentumból.
HVG
Ráadásul a jelenlegi sofőrök többsége ötven év feletti.
HVG