A nők menthetik meg a söripart?
A piaci környezet azt diktálja a sörgyártóknak, hogy ne csak a férfi fogyasztókban gondolkodjanak.
A piaci környezet azt diktálja a sörgyártóknak, hogy ne csak a férfi fogyasztókban gondolkodjanak.
Egyrészt a tinédzserek, másrészt a környezet védelmére hivatkozik az egészségügyi miniszter a javaslat indoklásában.
Új eljárást kell lefolytatni.
Azzal védekezik a perbe fogott volt agrárállamtitkár, hogy nála magasabb szinteken döntöttek az olyan ügyről, mint amiben 2,2 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolják. Az ügyészség szerint Nobilis Kristóf panamai cégén át pumpáltak ki pénzt, az ő fia pedig ekkor épp a miniszter kabinetfőnöke volt.
Párizsban a Lafayette áruház külön kínai osztályt rendezett be, ahol az eladók folyékonyan beszéltek kínaiul, de ez még a pandémia előtt volt. Három évre eltűntek a kínai turisták a világból, most visszatérnek ugyan, de kevesebben kevesebbet költenek, mint a járvány előtt.
A lépésre azért volt szükség, mert bár az USA gazdasága szépen teljesít, ám ebből a fogyasztók kevés jót tapasztalnak, márpedig ők a választók, és az elnök nem áll jól a népszerűségi versenyben Donald Trumppal szemben.
Százával léphetnek ki a kórházak alkalmazásából a takarítók, hogy ugyanott folytassák a munkát, ahol eddig is dolgoztak, csak épp egy külsős vállalat alkalmazottjaként – erősítette meg a kórházi takarításban terjeszkedő cég.
Milyen a magyar középosztály? Igencsak szomorú képet kapunk, ha a népszámlálásból és a jövedelmi statisztikákból próbáljuk erre összerakni a választ: aki már nem nélkülözésben él, és probléma nélkül ki tud fizetni egy egyszeri váratlan kiadást, az gyakorlatilag ott van a társadalom közepén. A nyelvtudás vagy a diploma nem alapkövetelmény, és arról is csak a középosztálybeliek egy szűk rétege álmodozhat, hogy egy 2000 után épült házban lakjon.
A milliárdos-filantróp szilveszterkor lett volna 100 éves.
A fenntartható üzemanyag egyik alapvető alkotóeleme a használt étolaj.
A Fundamenta Lakáskassza többségi német tulajdonosai szerint az MBH Bank adta a legkedvezőbb ajánlatot. Az egyezkedés végső fázisában Mészáros Lőrinc bankholdingja mellett már csak az Erste Bank Hungary Zrt. volt versenyben
A miniszter abban bízik, hogy még 2023-ban úgy dönt az Európai Bizottság, hogy Magyarország eleget tett a követelményeinek, így végre megérkezhetnek az eddig visszatartott EU-s pénzek.
Lassabb lesz a magyar vasút, mert annyi sebességkorlátozást kellett bevezetni – ismerte el a MÁV a december közepétől érvényes, 2023/24-es menetrendjében. Olyan vonal is akad, ahol 14 perccel hosszabbodik meg az út, és több kelet-magyarországi nagyváros és Budapest között is megnő a menetidő.
A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége szerint áremelő hatása lehet a hulladékgazdálkodási rendszerben bevezetett változásoknak és a csomagolási díjak további növelésének.
A magyar gazdaság továbbra is sérülékeny, például a költségvetés helyzete és az uniós források körüli bizonytalanságok miatt. 2024 egészében pozitív marad a reálkamat, de jelentős forinterősödés nem várható a CIB szakértői szerint.
Már most látni, hogy Oroszország a 2023 és 2024 nyara közötti szezonban az ország történetének második legnagyobb gabonatermését érte el – állítja az orosz mezőgazdasági miniszter.
Mivel a pénzügyminiszter az elmúlt szűk két évről sem mondott igazat, nem tudni, a kormány hogyan kívánja kezelni, hogy idén várhatóan a megemelt hiánycélt sem tudja teljesíteni.
Szerdától már csak a jóval kevesebbet fizető állampapír lesz elérhető.
A helyiek szerint már soha nem fog akkora lombkoronát növeszteni a fa, mint korábban.
Lassuló növekedés, magas infláció és magasabb kamatkörnyezet jellemzi a makrogazdaságot, ami a bankoknál a hitelezés lassulásában és a kamatjövedelmek emelkedésében mutatkozik meg. A stresszteszten a bankok jól teljesítettek.