A hatéves terv – Hruscsov közöttünk
Az egészségügy és a nyugdíjkassza forrásainak csökkenése reálértékben gyorsan bekövetkező és brutális mértékű lesz. Elemzés.
Az egészségügy és a nyugdíjkassza forrásainak csökkenése reálértékben gyorsan bekövetkező és brutális mértékű lesz. Elemzés.
Dedák István
A gazdaság fejlettségét mérő GDP-mutató Nógrád megyében volt a legrosszabb 2015-ben Magyarországon – olvasható a megye múlt évi gazdasági helyzetét elemző TOP 50 című kiadványban.
MTI
Miközben a magyar lakosság fogyasztása idén 5 százalékkal nő, a gazdaság 1,7 százalékkal bővül az OECD előrejelzése szerint. 2017-re viszont 2,5, 2018-ra pedig 2,2 százalékos GDP-növekedést prognosztizálnak. Tovább csökkenhet a munkanélküliség is, az új munkahelyek közül egyre több létesül a versenyszférában.
MTI
Példátlanul magasra emelkedett a világ adósságállománya a 2008-ban kirobbant válság óta. A teher szűkíti a kormányok és a cégek mozgásterét, és tartósan fékezheti a gazdasági növekedést.
Nagy Gábor
Legalábbis ha nemes egyszerűséggel a tavalyi magyar GDP-t leosztjuk a munkanapok számával, ezt az összeget kapjuk.
hvg.hu
A GDP-t, azaz a bruttó hazai összterméket makrogazdasági mutatóként ismerjük, és nem gondolnánk, hogy a rákbetegek gyógykezelésében közvetlen szerepe lehet. Egy OEP-történet azonban rávilágít: évek, hónapok múlhatnak azon, hogy épp hogy teljesít a gazdaság.
Dercsényi Dávid
A német kormány őszi prognózisában felfelé módosította az idei GDP-növekedésre tavasszal tett előrejelzését, csökkentette viszont a jövő évit. Ha legnagyobb külkereskedelmi partnerünknél nő a GDP, az a magyar gazdaságnak is jó hír.
MTI
MTI
hvg.hu
Áprilishoz képest alacsonyabb GDP-növekedést jósolnak,.
MTI
Hat megye gazdasági pozíciója változott meg „durván” a rendszerváltás óta Magyarországon: négy térség helyzete jelentősen javult a többihez képest, kettő, Baranya és Békés viszont szinte zuhanórepülésbe kezdett az első szabad választásokat követően. HVG-Ténytár.
HVG
Futotta volna rá, mégsem költöttünk oktatásra – derül ki a frissen kiadott idei OECD-jelentésből. A legtöbb kategóriában az utolsók közt kullogunk, az oktatás GDP-arányos finanszírozása pedig igazán katasztrofális.
hvg.hu
Ennél rosszabb mutatója csak Venezuelának és Görögországnak van - állapítja meg a Bloomberg. Egy évvel a 18 milliárd dolláros IMF hitel egyezmény után Ukrajna államkötvényei ismét megindultak a kuka felé. Eladást javasoltunk minden ügyfelünknek- nyilatkozta a térségben nagyon is érdekelt Danske bank vezető elemzője.
hvg.hu
A második negyedévben a vártnál jobban nőtt a nemzeti össztermék, de ahhoz, hogy a kormány idei célja teljesüljön, az év második felében még ennél is sokkal jobb eredményekre lesz szükség.
MTI
MTI
hvg.hu
A fenntartható jóléti indexünk nem valami rózsás.
hvg.hu
Miután kinyírták az Ubert, vajon mit fognak csinálni az Uber-sofőrök? Varga Mihály szerint 2020-ra már itt is a magyar euró, akkora a munkaerőhiány, hogy egyre több helyen dolgoztatnak diákokkal. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
A világ hat legnagyobb gazdasága, amely a globális gazdaság GDP-jének csaknem 60 százalékát állítja elő, mindössze a menekültek nem egészen 9 százalékát fogadja be. Közben pedig olyan szegény államok, mint Törökország vagy Jordánia, több millió menekültnek adnak szállást. Ez derül ki az Oxfam segélyszervezet friss jelentéséből.
hvg.hu
A befagyott olasz bankhitelek aránya már a GDP negyedére rúg. A pénzügyi szektor süllyedő spirálba kerülhet, veszélyeztetve az olasz gazdaságot és az eurózónát is.
Az adósság július elsején a hazai össztermék (GDP) 14,8 százalékára kúszott fel.
MTI
Az ír statisztikai hivatal a bruttó hazai termék (GDP) 26,3 százalékos tavalyi növekedéséről számolt be kedden, azonban a látványos emelkedés nem a reálgazdasági folyamatokat tükrözi, hanem a statisztikai számbavétel mkódosításának hatását.
MTI
Az 1998-as vb megnyerése, illetve az ezredfordulós Eb-győzelem után meglódult a növekedés és még a munkanélküliség is csökkent Franciaországban. Mi jöhet most?
hvg.hu