hvg.hu Itthon

Csoda a Parlamentben: csatát nyert az ellenzék

Nem kaptak büntetést az ellenzéki képviselők a mentelmi bizottság mai ülésén, de ennek csak egy oka volt: a kormánypártoknak nincs többsége a testületben, ezért nem tudták megszavazni a tervezett retorziót.

Itthon

Jobbik: a Fidesz szándékosan házszabályt sértett

A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint szándékosan megsértette a házszabályt a Fidesz azzal, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága nem vette napirendre a kvótareferendumot okafogyottá tévő jobbikos alaptörvény-módosítást.

Domány András Itthon

"Kellően nem egyértelmű" - Tovább száguldott a bolhacirkusz

Bár nyugodtabb munkatempót ígért Kövér László házelnök az új házszabály elfogadásával, ehhez képest a nyári szünet előtti utolsó napon a kilenc elfogadott törvényből hármat kivételes eljárásban tárgyalt, háromnál pedig eltért a házszabálytól az Országgyűlés. Ez éppenséggel nem azt mutatja, hogy megszűnt volna a jogszabályok keresztülhajszolása gyorsított ütemben.

K.Á. Itthon

Kossuth tér 1-3. - Időutazással kezdi a munkát a parlament

Hétfőn megkezdődik az új parlament első, valódi munkanapja, amit mi mással is tisztelhetnének meg jobban, minthogy rögtön eltérnek a friss, ropogós, épp hogy hatályba lépett házszabálytól, és természetesen visszamenőleges hatályú törvénnyt alkotnak. Teszik mindezt a devizahitelesek érdekében, de már most látszik, hogy az új rendszer több pontos is finomhangolásra szorul.

MTI Itthon

Elfogadták az új házszabályt

Elfogadta kormánypárti szavazatokkal a parlament működési rendjét és a képviselői jogokat is meghatározó új házszabályt az Országgyűlés e ciklusbeli utolsó ülésén csütörtökön. Ez és a hozzá kapcsolódó törvénymódosítás az új parlament megalakulásával lép hatályba.

Kovács Áron Itthon

Kossuth tér 1-3. - Itt a vége, fuss el véle!

Orbán Viktor beszédével kezdődik hétfőn a parlament véghajrája, és valószínűleg ez nyitja meg az igazi választási kampányt is. Túl sok dolga nem maradt a képviselőknek, csak újra el kell fogadniuk két, államfői vétó miatt visszakerült törvényt, rá kell bólintaniuk az orosz atomszerződésre, és meg kell választaniuk az állambiztonsági múlt feltárásáért felelős bizottság tagjait. A legutolsó ülésen pedig elfogadják az új házszabályt, amivel meghatározzák a következő, immár 199 fős parlament működési kereteit.

Kovács Áron Itthon

Kossuth tér 1-3. - Megkapjuk a költségvetést karácsonyra

Mégis lesz egy hete a képviselőknek karácsonyi ajándékot venni, keddre lezavarnak minden fontos szavazást, így mehet mindenki ünnepelni. Jön a társasházi rezsicsökkentés, a börtöntörvény és persze a 2014-es költségvetés is. Egy jobbikos képviselő viszont lehet, hogy rekordösszegű bírságot kap, mert állítólag csúnyákat mondott egy fideszesre. Az év utolsó napirendjeként vitáznak még egy kicsit az új házszabályról, de a folytatásért februárig kell várni.

MTI Itthon

Gulyás: az új házszabály "korrekt ajánlat"

Az új házszabály és az országgyűlési törvény változtatása "korrekt ajánlat a magyar politikai élet valamennyi szereplőjének" - mondta Gulyás Gergely (Fidesz) előterjesztői expozéjában a két törvényjavaslat általános vitájának megkezdésekor az Országgyűlés keddi ülésén.

MTI Itthon

Kövér: nem előttem kell tisztelegni a felállással

Kövér László szerint az új házszabály elfogadása után, a választást követően felálló új, kisebb létszámú parlament munkája ésszerűbbé, kiszámíthatóbbá válik, kevesebb lesz a szócséplés, az üresjárat, a felesleges vita. Az Országgyűlés elnöke, ha rajta múlna, a következő ciklusban háromhetes ülésezési rendet javasolna. A Fidesszel kapcsolatban azt mondta, hétfőn lépnek a kampányidőszakba, ebben a ciklusban pedig szerinte már nincs esély a fővárosi szerkezetátalakításra.

hvg.hu Itthon

Felér egy beismeréssel az új házszabály

A jelenlegi parlamenti ciklus túlpörgetett törvényhozásának kritikájaként is értelmezhető az új házszabály tervezete. A javaslat véget vetne a pénteken benyújtott, hétfőn megtárgyalt törvényjavaslatok korának, vagy épp annak, hogy bármilyen jogszabályhoz hozzácsaphatnak bármit. Vannak ugyanakkor elemei, amelyek a Kövér László-féle szigor bebetonozásának tűnnek, például egy grafikon felmutatása is fegyelmi vétség lenne.

hvg.hu Itthon

Véget vetnek a rapid törvényhozásnak a parlamentben

Benyújtották az Országgyűlésnek az új házszabály tervezetét és az ehhez kapcsolódó tövénymódosításokat. Az új házszabályra azért van szükség, mert a jövő évi választások után alapvetően megváltozik a kisebb létszámmal működő parlament munkája. A javaslatot várhatóan kedden kezdi tárgyalni az Országgyűlés, de valószínűleg csak jövő februárban fogadják el.

MTI / hvg.hu Itthon

Kövér még idén véget vetne az unalmas szócsépléseknek

Kövér László szerint a jövő héten, de legkésőbb az azt követő héten az Országgyűlés asztalára kerülhet az új házszabály tervezete. A hvg.hu korábbi információi szerint az új szabályozás radikális változásokat hozna a Parlament életében.

hvg.hu Itthon

Vége az unalmas szócséplésnek? – Kövér ráncba szedi a parlamentet

Még novemberben nekiállhat a parlament, hogy a kétharmados többség birtokában megalkossa a következő, 2014-ben összeülő Országgyűlés munkáját meghatározó szabályokat. A házelnök szándéka szerint szakítanának az "üres, unalmas, néha személyeskedő szócsépléssel", és a bizottságokban zajlana a lényegi munka. Kövér László állítólag nem engedné, hogy helyettesítsék egymást a képviselők, és visszaszorítaná az átláthatatlan salátatörvények is.

1 2 3
Holtan találták a világbajnok brit dzsúdóst

Holtan találták a világbajnok brit dzsúdóst

Elfogása előtt másfél hónappal másodjára is ölhetett a túronyi fejszés gyilkos

Elfogása előtt másfél hónappal másodjára is ölhetett a túronyi fejszés gyilkos

Paul McCartney filmklasszikusból ír musicalt

Paul McCartney filmklasszikusból ír musicalt

Dunai hajóbaleset: még mindig Budapesten van az utolsó koreai áldozat családja

Dunai hajóbaleset: még mindig Budapesten van az utolsó koreai áldozat családja

A kormány kiengedi a féket az uniós támogatások megelőlegezésénél

A kormány kiengedi a féket az uniós támogatások megelőlegezésénél

A Klebelsberg Központ szerint hazugság, hogy a tankerület átverte a zuglói diákokat

A Klebelsberg Központ szerint hazugság, hogy a tankerület átverte a zuglói diákokat

Hadseregnyi delfin tűnt fel Kaliforniánál, mintha menekülnének valami elől – videó

Hadseregnyi delfin tűnt fel Kaliforniánál, mintha menekülnének valami elől – videó

A Külügyminisztérium a demokrácia iránt elkötelezett, kiváló fizikai állapotú embereket keres

A Külügyminisztérium a demokrácia iránt elkötelezett, kiváló fizikai állapotú embereket keres

Orosz üzleti kör kezdett terjeszkedni a Balatonnál

Orosz üzleti kör kezdett terjeszkedni a Balatonnál

Rabszolgatartó családot tartóztattak le Zalában

Rabszolgatartó családot tartóztattak le Zalában

Adókedvezményt kap, aki segít újjáépíteni a Notre-Dame-ot

Adókedvezményt kap, aki segít újjáépíteni a Notre-Dame-ot

A címlapról ajánljuk