#halfogyasztás








Az ember, akitől az is halat vett, aki nem akart
 

Az ember, akitől az is halat vett, aki nem akart

A magyarok alig esznek halat, egy akasztói vállalkozó mégis meglátta a fantáziát ebben az üzletágban. Szabó József a virágkertészetről váltott, pedig saját bevallása szerint annyit tudott a halról, hogy vízben úszik. Pontya mára a legjobb budapesti éttermek étlapjára is felkerült.

Csurja Zsolt Csurja Zsolt




Félig import halat eszünk
 

Félig import halat eszünk

Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás elérte az évi 4 kilogrammot, ennek a fele importból származik - mondta Kardeván Endre, országos főállatorvos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára egy halboltban tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.

MTI MTI




Nagy dologra lehet készülni a halpultoknál, ha ez összejön
 

Nagy dologra lehet készülni a halpultoknál, ha ez összejön

A magyarok jószerével csak karácsonykor fogyasztanak halat, főleg pontyot, jövőre azonban jelentősen csökkenhet a halak ára a 27 százalékos áfa 5 százalékosra csökkentésének köszönhetően – mondta a Népszavának Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, az Aranyponty Kft. tulajdonosa.

MTI MTI

Több halat kéne ennünk a kormány szerint
 

Több halat kéne ennünk a kormány szerint

Növelni kellene a halfogyasztást Magyarországon, mivel a hal az egyik legegészségesebb étel - mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

MTI MTI

Két megevett halból egy külföldről érkezik
 

Két megevett halból egy külföldről érkezik

Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás elérte az évi 4 kilogrammot, ennek a fele importból származik - mondta Kardeván Endre, országos főállatorvos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.

MTI MTI

Büszkélkedik a minisztérium: már egy kilóval több halat eszünk
 

Büszkélkedik a minisztérium: már egy kilóval több halat eszünk

A szaktárca múlt év végi népszerűsítő kampányának eredményeként az élelmiszer ágazaton belül egyedül a halfogyasztás növekedett számottevően az idén, mintegy 20 százalékkal Magyarországon – közölte a vidékfejlesztési miniszter hétfőn az idei halmarketing-akció nyitórendezvényén, Tiszafüreden.

MTI MTI