szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kutatók szerint ha a várandós anyák túl sok halat esznek, az összefüggésben állhat a születendő gyermekek elhízási esélyeivel.

A várandósan fogyasztott túl sok hal miatt nőhet a gyerek elhízásának kockázata – állapította meg egy kutatócsoport, amelynek tagjai úgy vélik, az összefüggés a halakban található szennyezőanyagok esetleges hormonális hatásának számlájára írható.

Akár 22 százalékkal is növelte a gyerekkori elhízás veszélyét, ha a várandós nő heti három alkalomnál többször evett halat – idézte a The Independent online kiadása a JAMA Pediatrics című szaklapban ismertetett nagyszabású kutatást.

A halfogyasztást a születés utáni két év gyors növekedésével is összefüggésbe hozták. A kutatók úgy vélik, a halakban található szennyező anyagoknak lehet hormonális hatása, bár elismerték, hogy ez csak spekuláció. 

A tanulmány 26 184 amerikai és európai várandós nő és gyerekeik adatait gyűjtötte össze. A nők halfogyasztásának gyakorisága a belgiumi havi kétszeritől a spanyol heti 4,45 alkalomig terjedt.

A vizsgálatba vont gyerekek 15,2 százaléka, azaz 3476 volt túlsúlyos vagy elhízott négy-hatéves korában. A kismama túlzott halfogyasztása 14 százalékkal növelte az esélyét annak, hogy a gyerekek négyéves korukra túlsúlyosak vagy elhízottak legyenek, és 22 százalékkal annak, hogy hatéves korukra elhízzanak.

A hatás általában erősebb volt a lányoknál, mint a fiúknál. Heti három alkalomnál többszöri halfogyasztás mellett a lányok korai gyors növekedésének 31 százalékkal volt nagyobb a kockázata – írták a kutatók.

Andrew Whitelaw, a Bristoli Egyetem újszülöttgyógyásza elmondta, hogy mivel a hal általában sok fehérjét, a zsíros hal pedig sok értékes omega-3 zsírsavat tartalmaz, a várandós nőknek ajánlják a fogyasztását, de a szennyező anyagok miatt heti három alkalomnál többször nem javasolják.

A King's College táplálkozáskutatója, Tom Sanders más véleményen van. "A gyerek első életévének táplálkozása a növekedés ütemét meghatározó legfontosabb tényező. A szoptatott csecsemők lassabban gyarapszanak, mint a tápszerrel tápláltak, ez az elemzés nem vette ezt figyelembe és ez komoly félrevezető tényező lehet" – véli a szakember.

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Videó: rendőrségi sokkolóval vitték földre az amerikaiak olimpiai sprinterét

Videó: rendőrségi sokkolóval vitték földre az amerikaiak olimpiai sprinterét

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak