Hasogdzsi-gyilkosság: tizenegy gyanúsított közül ötre halálbüntetést fog kérni az ügyészség
A gyanúsítottakat nem nevezték meg, de a tárgyaláson jelen voltak.
A gyanúsítottakat nem nevezték meg, de a tárgyaláson jelen voltak.
A vádirat szerint az öt vádlott méreginjekcióval meggyilkolta, majd feldarabolta a The Washington Post szaúdi újságíróját.
A halálbüntetés visszaállítása óta ez volt a negyedik kivégzés Dél-Dakotában.
Az aktivisták – köztük egy nő – ügyét egy titkos terrorellenes bíróság tárgyalja. Az ügyészség halálbüntetést kért rájuk.
Felszólították, hogy vonja vissza kijelentését, miszerint a halálbüntetés minden körülmények között elfogadhatatlan.
A nyugat-afrikai ország új büntető törvénykönyve lehetővé teszi az alkalmazkodást bizonyos közösségi és nemzetközi egyezményekhez.
A nő korábban Mannheimban élt, az interneten vette fel a kapcsolatot iszlamistákkal, majd hozzájuk utazott. Azért ítélték el Irakban, mert részt vett egy támadás megszervezésében az iraki biztonsági erők ellen.
A kormányhatározatot előbb az államfőnök is jóvá kell hagynia, és törvénnyé is csak azután válhat, ha a parlament rábólintott.
Egyre kevesebb embert végeznek ki a világon, különösen a szubszaharai régióban javul a helyzet – derült ki az Amnesty International friss jelentéséből.
A rezsibiztos a baloldali fellegvárban tartott fórumot, kiderült, a helyi fideszesek mindenkin túltesznek, bár a verseny erős, mert egy jászsági fórumon az egyik kérdező azt fejtegette, személy szerint a második Hitlernek tartja Soros Györgyöt.
Az amerikai elnök előterjesztette kormányzata elképzeléseit az opiáttartalmú kábítószerek és gyógyszerek okozta válság leküzdésére.
Az érintetteket perben lázadással, a közrend megsértésével, az államhatalom elleni támadásokkal és anyagi károkozással vádolják.
Sayfullo Saipov ellen terrorizmus miatt emeltek vádat.
K.A. 30 évvel ezelőtt ölt meg egy 11 éves kislányt.
Ferenc pápa változtatott a katekizmuson, így az most már minden esetben elítéli a halálbüntetést. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a változtatás nem mindenkinek fog tetszeni.
A városban a múlt héten két idős embert öltek meg, az ügy két gyanúsítottja a házaspár lánya és annak élettársa.
A férfi, akit barátnője kétéves kislányának megerőszakolásáért és megöléséért ítéltek el, csütörtökön hazamehetett a halálsorról.
Moratóriumot hirdetett a halálbüntetések végrehajtására Adama Barrow gambiai elnök, aki az ilyen büntetések eltörlése irányába tett első lépésnek nevezte döntését – jelentette az AP amerikai hírügynökség hétfőn.
Vezércikket szenteltek az észak-koreai állampárt lapjában Donald Trump mocskolásának, aki a diktatúra szerint megsértette az ország diktátorát.
Először végeztek ki fehér férfit fekete férfi meggyilkolásáért Floridában.